Teljes vallástörténeti betekintést nem nyújthatok ebben a posztban, de megpróbálom egy-két tendencián, - és történelmi eseményen - keresztül bemutatni bizonyos vallások esetleges sikerességét, vagy pont a társadalmi szerepvállalásának, 'fontosságának' csökkenését. Illetve azt a 'tényt', hogy mindez spirálisan, ciklikusan is változhat az idő folyamán.
A vallások - egyszerre - lokalizáló és globalizáló szerepe egyértelmű. Miközben más vallás követőit - hivatalosan vagy informálisan - kívülállónak tekinti, a saját 'ház' tagjait, a normákon keresztül egységesíti, irányokkal és parancsokkal megfelelő mederbe tereli. Ebben a kérdésben lehet egyértelmű az utász, és a vallás saját szent irománya világosan kifejtheti miként kell bánni az 'idegenekkel'; de meghatározhatja mindezt a vallás köré épülő kultúrával is. Így a vallás maga tűnhet megengedőnek vagy kitaszítónak, miközben a kultúra és a vallásos egyének viselkedése - a nép és a tájegységre jellemző habitus alapján - változhat. Több változós az elméletünk, hiszen ott van az alap vallás is, a hit, amire 'ráül' a világvallás. Ha a kereszténységet szemléljük mind kimutathatók a fent említett 'törésvonalak'. Egy állandó ellentmondásban keletkező vallás kettő - vagy több - hitvilág metszetéből nőtte ki magát. A zsidó hit beteljesített változataként jelent meg, és tanaival teljesen megkavarta, - az egyébként is forrongó - terület 'kulturális' életét. Pár évtizeddel később pedig már ismert - kedvelt és üldözendő - vallás kezdeményként létezett a Római Birodalomban, majd ezen birodalom tette világvallássá, úgy, hogy az V.-VI. században szinte mindenhol (Afrika északi részén, Európában és a Közel-Kelet jó részén) keresztény hitű volt a lakosság. A sors fintora, hogy ebben az időszakban a Rómaiak legtöbb ellensége is - szintén - keresztény volt (vandálok, gótok stb. Igaz gyakran más, ma már nem létező keresztény formációt követve, mint például az Arianizmus). Összefoglalva: a világvallások alap tanai egy mozgó, képlékeny egységen ülnek, amit a nép habitusa, a táj jellege, klímája, az alapvető társadalmi berendezkedés, osztálytagozódás, irányítási séma, ellenségek jellege, az aktuális kor sajátosságai, a tömeg-kommunikáció, valamint a NORMÁK halmaza határoz meg. A normák... az igények, amiknek a változása befolyásolja a tömegek viselkedést, két irányba hatnak. Egyfelől a vallás erősen determinál az erkölcsi oldalon, a lehetőségek terén. Zaboláz, megvon, deprivál, de megenged is! lehetőséget adhat egészen extrém dolgokra. Arról nem is beszélve, hogy a vallás - bár végtelenül ősinek tűnik - folyamatosan változik. Vagy egy új módozat jelenik meg, mely passzol az új társadalmi rendhez, tendenciához (mint a keresztény reformáció); vagy a normák változnak meg a vallás 'alatt' (ahogy ma, a posztmodern korban, a keresztény Európában hanyatlik a vallás utáni igazi vágy), és az értelmezése, elismertsége, fontossága lesz más. Esetleg a kettő együtt. Az ókor hitvilága színes volt, az ókori életmódhoz igazított, lehetőségeket biztosító és összetett. A vallás alapvetően spirituális jelleget öltött. Ez ma is létezik, ma is fontos kelléke a vallásoknak, de akkor az a többistenhit nem épített be erős nevelő funkciókat. A társadalmi normák neveltek, adtak irányokat. Így a térítésnek se volt jelentősége. Áldozni, felkészülni egy eseményre, a felsőbb hatalom támogatásának megnyerése, - nem ilyen nyíltan, de - ma is fontos. Nem (csak) vallásos keretek között, hanem a szokások által. Ki szeretne baljós jelekkel vizsgázni menni? Úgy részt venni egy állásinterjún, tárgyaláson, hogy nem sikerült végigmenni a szokásos gondolati rituálékon? A várandós időszak babonáiról már nem is beszélve. Ez teljesen normális, szeretnénk magunk mellé állítani - bár magunknak se valljuk meg - az ismeretlen, a 'véletlen' erőit is. Annak idején ezt nem hogy felvállalták, de még hivatalos folyamatokat is építettek rá. Működőképes volt, egészen az erkölcsi normák és a becsület magasztalt ismérveinek társadalmi szintű meggyengüléséig. Az egyistenhit ezt a disszonáns, silány emberképhez vezető szokáshalmazt hivatott megregulázni, hosszú távon, emberöltőkre rendbe szedni, garantálni a folyamatos, a népcsoportnak kedvező, norma követő társadalmi működést. Egy az Isten, aki mindig figyel. Akinek el kell számolnunk. Aki teljes egészében szemlél minket, nem menekülhetünk 'más' istenekhez, hiszen ő az egyetlen. Mindig valamilyen - az egész népet érintő - krízis esetében gondolkodtak el az emberek saját istenük, isteneik hitelességén. És bár sokan harcoltak saját hitükért, sokan választottak mást vallást is. Egyéni és kötelező érvénnyel egyaránt. El is jutottunk egy következő 'vallás változtatási' metódusig. Vagy az eredeti vallásból válik ki egy új ág, vagy a normavilág betölti a vallás helyét is, vagy drasztikus lépésként egy új (világ)vallás veszi át az eredeti helyét. A Bizánci birodalomban például sokan tértek át muzulmán hitre, nem csak a megszálló oszmán csapatok miatt. A nyugati keresztények közönnyel viseleték és - a legtöbb esetben - segítség nélkül hagyták őket már az első kalifátusok idején is. Később pedig a keresztesek Konstantinápolyt is veszélyeztették a szentföld felmentése ürügyén. Megrendült a hitük a vallásukban, az 'istenükben'. Vagy máshonnan nézve, ha isten egy van, akkor az mások mellé állt. Ha napjainkban nézzük, akkor pedig a kevéssé dogmatikus, szárnyaló Hindu vallás európai és amerikai - valaha - keresztény hódolói keresnek - közel sem olyan erős - kételyeik miatt más vallást. A vallás persze az alap habitus és kultúra alapján is nagyon más viselkedést indukál, holott egyazon normákat kellene hogy tápláljon. Tekintsünk el a kereszténység verzióitól és mint egység szemlélve, nézzük meg - példának okáért - miben különbözik a magyarok, hollandok, észak-amerikaiak, közép-amerikaiak, szerbek, oroszok, etiópok, dél-szudániak viselkedés. Mind keresztények, mind mások és sokszor álltak harcban egymással.
Tehát a vallások többsége kultúrára szabható. Így nem kell gyakran váltogatni, a normák változásával. És mi a jövője? Mit tartogatnak a vallások a modern, posztmodern világban? Az Iszlámot több muzulmán gondolkodó temette, és tett elkeseredett kísérleteket a feltámasztására a XIX. század végén. Végül - részben - a világukat formálták olyanra, ahol az iszlám vallás újra teret nyerhetett. A stratégia bevált. Az agresszív terjeszkedés és a nyugati normák kiűzése a vallásnak jót tett ezen az időtávon. A kereszténység is virágzik Amerika déli oldalán, de egészen máshogy. A 'szegények védelmezője és segítője'. Európában a nyugat mérsékelten konzervatív értékeit képviseli. Nem ad erőt a tömegeknek, inkább a középosztály kulturális keretrendszerét támogatja. Nem olyan rugalmas mint kellene, de nem is olyan erős, hogy harcosokat faragjon a nyugati polgárokból. Talán ha elővenné, integrálná a régi II. században divatos és közkedvelt univerzalista tanokat, - amit pont a kereszténység söpört el később - és ezt keresztezni tudná a régi keresztények szívósságával, akkor életképes megoldást kínálhatna az elveszett fiatalok számára.
- CsehyDénes -