A börtönről nekem mindig a börtönélet érdekes viszonyai, szabályai jutnak eszembe; onnan tovább gondolva pedig - talán nem furcsa, hogy - a csimpánzok és egyéb agresszívebb majmok hierarchikus társadalmi rendszere. (Persze a farkasok, hiénák stb. állatok organizációja is beírható a sorba, nekem mégis a csimpánzok ötlenek eszembe először.) Ebben a struktúrában létezik egy alfa, aki mindent visz, és létezik pár egyén a legalsó kasztban, akik a legtöbb - főként jogtalan - agresszió elszenvedői. Van több réteg középen, ahol a viszonyszint, a betagozódás rugalmasabb, akár azt is mondhatnánk, hogy a körülményekhez képest meritokratikus, bűnöknek, ítéletnek megfelelő. Velük is megtörténhet bármi, és nagyon kell figyelniük, de közel sem annyira veszélyes - önmagában létezniük - mint az alsóknak. A legfelső, alfa szinten pedig az életkörülmények és a megbecsülés lehet jobb is, mint a polgári szabályokkal tűzdelt szabad, kinti világban. Jól látható, hogy a szabad világ is hasonló szabályok szerint szerveződik, csak nem ennyire egyértelmű és agresszív vonalak mentén; és persze rengeteg feszültség oldó, figyelem elterelő, virtuális elem segíti, 'mátrixosítja' az érzékelést. Ahogyan a tér a börtönökben összenyomódik, és korlátozódnak a lehetőségek, úgy nő egyenes arányban a feszültség is.
Térjünk vissza a tömlöcre. Mi az, és mire használjuk? A módszer, - hogy embereket elzárunk, korlátozunk - közel egyidős lehet az emberiséggel. Akit hasznosabb nem megölni (vagy nem akkor), - és jobb, ha nem beszél; jobb, ha nem cselekszik, - de akaratán kívül tartunk egyhelyben, azt be kell zárnunk valahová, vagy - költséghatékonyabb módon - kötelekkel, láncokkal kell kijelölnünk a lehetséges mozgásterületét. A börtön, az elzárt, körbefalazott, behatárolt élettér azonban jobb, biztosabb, és a pszichés, lélekromboló hatása is fokozottabb, mint az egyszerű, 'pórázos' fogolytartásnak. Ha a 'rab' be van zárva, akkor nála gyengébbek is őrizhetik, kezelhetik, etethetik, miközben kevesebb figyelmet igényel, mint a kötözős/láncos emberanyag 'művelése'. Az évezredek folyamán komoly rendszere, metodikája alakult ki a rabosításnak, rabtartásnak. Rendszerint több szinten, több 'osztály' létezik nemek, bűnök, vagy egyéb paraméterek alapján csoportosítva az embereket, és a hozzá passzoló őröket. A 'főbűnök', a kategóriák az idők folyamán persze többször is változtak.
Kiket és miért zártak börtönbe régen, és hogyan változik mindez manapság? Bár a struktúra nagyon hasonló, a célközönség tekintetében azért erős eltérések vannak. Egészen az elmúlt 20-30 évig, a kivégzés alapvetően létezett, mint büntetés végrehajtási eszköz, lehetőség (az európai kulturális kőrben szűnt meg csupán, máshol mindmáig használatos). Sok-sok évvel korunk előtt pedig gyakoribb volt, mint a bebörtönzés. Főleg az ókor - de akár a középkor - társadalmaiban a büntetés költséghatékony volt, az kellett, hogy legyen. Ha elkaptak egy haramia vezért, akkor helyben, - vagy csupán pár nap ráhagyással - kivégezték. Így akik a börtönbe kerültek, azok rendszerint a segédek, mellékszereplők voltak. Olyan személyek, akik önmagukban nem okoztak volna nagy galibát a lakosságnak. Nem is járt persze mindenkinek, az igazságszolgáltatás, a védelem, és a törvény előtti egyenlőség. Tehát kevesebb ember volt börtönben köztörvényes besorolásban, viszont igen sokan a 'politikailag / vallásilag másként gondolkodók közül. A vallás szerepe akkor nagyobb volt, aki azt megtagadta, nem volt beilleszthető a társadalomba. A kevesebb ’súlyosabb’ bűnöző már önmagában is más fajta börtönmorált eredményez. A Római érában például sok fogoly került rabszolgaként más országba, földrészre. Esetleg gladiátor iskolába, vagy - aljas gyilkosságok esetén - az Arénába, az éhező ragadozók látványos megsegítése céljából. Jól láthatjuk, hogy nagyon kevés olyan fogoly volt, amelyik ne hozott volna hasznot az államkincstárnak. Kivétel ez alól a politikai foglyok köre, bár őket is gyakran használták fel a vérre éhező polgári közönség szórakoztatása érdekében. Említhető még egy csoport talán, aminek tagjait tisztán az izoláció miatt tartottak fogva. Ők az ellenség által 'adományozott' túszok voltak. Nagyobb háborúk után - mint a Pun háborúk például - számuk akár több 1000 fő is lehetett. A biztonságukat és épségüket garantálni kellett, de hosszabb távon bizonyára megtérült a járulékos, közvetett 'befektetések' által. Mint ritka érdekesség és (jó?) példa, témához jól illeszthető kivételként hozzá fűzném, hogy bizonyos népcsoportok - egyes germán törzsek például - igazságos és szigorú tagozódásuk következtében nem tartottak foglyokat. Mindenkinek meg volt a helye és a dedikált munkája a törzsi társadalmukban, amit becsülettel végzetek. Nem létezett kiszolgáló munkakör, mint a dajka, hordár, írnok stb. A bűnösöket pedig vagy megölték, vagy eladták olyan, más törzseknek, ahol létezett a fogolytartás és ember kereskedelem intézménye. Kvázi kivetették magukból. Visszakanyarodva, a régmúlt társadalmakhoz kiemelnék pár fontos momentumot. | 1). Nem (vagy csak ritkán) létezett általános közbiztonság. | 2). Alapvetően a társadalom férfi tagjainak nagy része militarizált, katonaviselt egyén volt. Bizonyára a középkori kisbirtokos, vagy az ókorban élő, villájában pihenő hadvezér saját hatáskörben rendezte, ha egy betörő toppant ártó szándékkal a birtokára. Azért ezek a tények nagyban árnyalják a rabosítás társadalmi intézményét. Ezen pontokat alapul véve egyértelmű, hogy az 'önbíráskodás', vagy inkább az önvédelem; majd visszavágásul a bosszú esélye jóval nagyobb volt. Senki nem várt a 'rendőrségre', és nem is lett volna értelme.
Mi történik manapság? A technika fejlődik, a társadalom (sok esetben) toleránsabb lesz. Hogyan csapódik le mindez a börtönfalak mögött? A cikk elején csimpánzokat említettem, most mégis kutyusokkal fogok példát konstruálni. Legyen a gazda... az ember maga a társadalom, akinek a kertjében kutyusok bóklásznak, élnek. A kert hátsó, árnyékos részében pedig áll egy sötét karám a rossz kutyáknak. Történetünkben az egyik, nagyobb németjuhász megharapja a szomszéd kisfiút. Karámba kerül. Később a hatalmas kaukázusi-kuvasz keverék széttépi a gazda feleségét. Karámba kerül.. Majdan a vizsla összerág egy cipőt, miközben a tacsi kikapar egy palántát. Karámba velük!... És most nézzük meg, mi történik a karámban. Egyértelmű, hogy a vizsla és a tacsi veszélyben vannak. A tacsi különösen. A Kaukázusi keverék pedig még a gazdának is kellemetlen. Inkább elkerüli az ember, csak ne kelljen fegyelmezni. Bármelyik kutya ételét / akár életét elveheti az a hatalmas állat. A tacsit meg a vizslát viszont tudja kezelni a gazdi, megbünteti, ha a karám oldalát kaparják. Mindenki úgy bűnhődik, ahogyan megérdemli? Egyáltalán nem! Persze a példa nagyon sarkított, de a börtönélet inverz, disszonáns világára jól rámutat. Van egy hierarchia a börtönökben, a bűncselekményeknek megfelelően, és persze - sok esetben - a rasszok is elkülönülnek. A bűncselekmény alapú tagozódás alján a gyermekeket, időseket bántalmazók, valamint (és/meg/vagy) a nemi erőszakolók állnak. A legalsó kaszt tagjaival bármi megtörténhet, velük szinte bárki csinálhat bármit. Az őrök nem mindig tudják garantálni a biztonságukat (talán nem is mindig akarják azt az erőforrást bele rakni, amit kellene a megvédelmezésükhöz), a hosszú büntetést töltőknek viszont akár a 'rangjuk' is emelkedhet (vállalva az ezzel járó kockázatot), ha nagyon súlyosan bántalmaznak valakit ebből a csoportból. Ebben a kérdésben bele vegyül egy kis 'ősiség', egy csipetnyi törzsi minta is az elbírálásba. Szemet szemért.. bűnt bűnért. Sokszor hallani bizonyos bűncselekmények kapcsán, beszélgetésekben felmerül a tipikus mondat: "na majd a börtönben vissza kapja..!! Ott aztán... megbánja az biztos!!" Tehát egyes bűnök esetén a valós büntetést, megbüntetést a többi rabra bízzuk. A pandur, a hajdu, a szolgabíró, a praetoriánus katona, vagy igazságosztó stb. – bármilyen rögtön ítélő autoritású erő - hatáskörét elvettük, a rabtartók igazságot nem szolgáltathatnak, csak őriznek és fegyelmeznek; de teret engedtünk a többi bűnözőnek hogy, bizonyos, alapvető, lovagias erkölcsiség elvei szerint 'igazságot tegyenek'. Ha abból indulunk ki, hogy a korábbi korok hősei manapság, börtönben ülnének önbíráskodásért; a nagy hadvezérek pedig Milosevic mellett jobbra, egy zárkában; akkor ez a nem kimondott, nem leírt 'rendszer' a társadalmi normák szerint megfeleltethető. Bár erős kételyeket ébreszt bennem afelől, hogy az erőszakoló erőszakolója mennyire becsületből teszi, amit tesz. És ő mennyire számít aztán bűnösnek? Hiszen nem egy hozzátartozó 'áll bosszút'. Valószínű, hogy abban a megalázott, leértékelt, bezárt világban sokaknak jól jön, hogy van, akinek még rosszabb.. Hogy van lejjebb. Így viszont a kiszabott büntetés, és a valójában átélt kínok között nagy különbségek lehetnek. A tapasztalt, visszaeső ('jófajta' bűnökért ülő) bűnöző jobban járhat, mint a furcsa bűnökért büntetendő, vagy akár a "csupán" kábítószert birtokló fiatal. És itt már nem jelenik meg az össztársadalmi lovagiasság. A 'jogtalanabbul' szenvedőket már nem akarjuk - vagy nem olyan hangosan - megmenteni. Nem hallottam még olyat hogy: „A gyilkos bántalmazott a börtönben egy szegény kis cigaretta tolvajt… na de a többiek aztán jól elbántak az erőszakoskodóval!! Megvédték szegény kis cigis srácot.”.. de talán csak én nem jártam utána ilyen eseteknek..
Más probléma is felmerül a hasznosság kérdéskörét érintve. Vegyünk ismét egy példát: Ha elmennénk egy X téma köré csoportosuló konferenciára, akkor biztosan ragadna ránk valami az X módszertanából. Na most képzeljük el, ha éveket töltünk az X téma különböző szakirányú szakértői között? Nos... igen... Gyakorlatilag, egy bűnöző képző egyetemet hozunk létre a börtönök által. Ingyenes kollégium, szigorúan államilag dotált férőhelyekkel, optimális ponthatárral.
Mivel a kivégzést – és annak felelősségét - a társadalom humánus lelke (jogosan) nem viselné el, nem is alkalmazzuk. A visszailleszthetetlen bűnözőket élethosszig börtönben ’vegetálni’ hagyunk. A visszaesők és élethosszosok bűnökben és erőszakosságban rendszerint felülmúlják a kisebb súlyú bűnözőket, miközben – ha kell – ki is képzik őket egy profibb szintre . A szelídebb bűnözők nyitottsága, lelke, bizalma is – nagy eséllyel - megtörik. A visszaintegrálás esélye csökkenhet, pedig a rendszer arra hivatott elviekben. A társadalomnak – az izolálós rendszer - sokba kerül, és elvonja a pénzt máshonnan. Vannak jó kezdeményezések persze, de nem tudom milyen %-ban hatékonyak. És hogy van-e ezen a civilizációs szintem más járható út a bűnözők kezelésére? Ilyen tömeges rabtartás esetén talán nem nagyon..
-CsehyDénes-
foto forrás: http://www.couragebrasil.com/2016/04/esp-como-deixar-o-vicio-da-masturbacao.html