Szemben a nárcisztikus, pszichopata emberekkel, a gyermekként létező felnőtteket messze nem kíséri akkor közfigyelem. Az online médiumok portáljain se kerül annyiszor elő a téma, de más formátumok, művek, filmek se építenek rá…., pedig megérdemelné a jelenség. Legalább olyan érdekes, mint a közveszélyesnek titulált pszichés elemek létezése, és sok esetben együtt is járhat a fent említett személyiségtorzulásokkal (talán mindegyikhez kapcsolódik). Persze, hangzásra nem sejtelmes, nem kísérteties vagy félelmetes, így nem is keressük a környezetünkben, magunkban. Pedig lehetne….
Ki valójában a gyermek és ki a felnőtt? Mi választja el a kettőt és – főleg – hogyan léteznek egymásban? A gyermek egy – szinte – mindenre nyitott kis lény, aki egyáltalán nem ártatlan, - a szándékait illetően – de nem is aljas a felnőtti értelemben. Így tanul, így sérül (hogy aztán megint tanuljon). A nyitottsága nem kell, hogy bátorsággal járjon együtt. Ritkán olyan magabiztos, hogy felnőtti értelemben vett ’nyitott elmévé’, direkt érdeklődővé váljon. Inkább naivan, leköthetetlenül, csapongóan – közben félelemmel – nyúl bele mindenbe. A felnőtt viszont a felelősség vállalása által válik felnőtté. Azért is felelős, ha nem vállal felelősséget (akár tudatos stratégia is lehet). Nem csak akar, vagy nem akar, hanem mérlegel és dönt. A gyermek is dönt, - megtanul dönteni – de nem irányok és jövőbeli trendek, hanem instant dolgok kérdésében. Pont akkor kezdi meg a felnőtt énjének építését, amikor magának trendeket határoz meg, és azokat tartja is. Például egy edzés, egy különóra, amit magának szemel ki, majd csinál is folyamatosan. És itt már be is kapcsolódik a másik sarkalatos pont, a kötelességtudat. A kötelességtudat – erővel, energiával és célokkal vegyítve – felnőtt létezést tesz lehetővé. Egy korábbi cikkben már tárgyaltuk a szabadidő kapcsán, hogy felnőttként se szabad mindig felnőttnek lenni. Az új felfedezése, a rugalmasság, a fejlődés állandó igénye kellően naiv, - csak időszakosan – aktiválható gyermeki tudatot igényel. Intuíciókra és impulzusokra mindenkinek szüksége van. A kötelességtudat, – és felelősségtudat – viszont fontos építőkövei a szocializációnak. A megbízhatóság alappillérei; nem csak a munka világában, hanem családban és baráti kapcsolatokban is.
Összegezve az eddig a leírtakat úgy mondhatjuk, hogy az egészséges felnőtt az a gyerek, aki tud felelősséget vállalni, és tudja milyen tevékenységeket kell – rövid és hosszú távon – alkalmazni a célelérés biztosítása érdekében. A gyermek pedig egy olyan emberke, akinek nem kell komolyabb mértékben felelősséget vállalni (vagy nem direkt módon), de nagyon komoly külső és belső elvárásoknak van kitéve. Ki kell alakítania önmagát, meg kell magát határoznia, pozícionálni. Mivel fejlődik, a világa folyamatosan változik (ez ellenkező irányba is működik). Az élmények, csalódások, győzelmek, hatások feldolgozása még nem felnőtt módon történik. Nem kell konzekvensen, állandó jellemképet sugározva viselkednie. Ahogyan lehet űrhajós, hadvezér és szakács, úgy lehet – szinte egy időben - rock sztár, vagy bármi. Az álmok és a felnőttektől másolt - már felnőttes - vonalak összekapcsolódnak. Az ilyen gyors személyiségváltozások valamelyest disszonáns énképet eredményeznek. Ez természetes, hiszen az álmok fantáziadús lehetőségeit vegyítik a mindennapi (kicsit monoton) iskolás életformával. A disszonancia feloldása bizonyos pszichés módszereket igényel. A gyermekek – ebből kifolyólag - kitűnően alkalmazzák az olyan valóságos - és objektív kép - torzítására alkalmas eljárásokat, mint az önámítás vagy a csapongás. Ha nem lenne ilyen képességük, akkor realistán és besavanyodottan élnék meg a gyermekkorukat. Az önámítás kell, nem veszélyes, hiszen kardinális kérdésekben a szülő úgyis átveszi az irányítást, így nem épülhet be a napi rutinba később. A csapongás – mint minden kipróbálása - szintén jó. Úgy tanulja meg a fiatal, hogy mi az, amit el kell engedni, és mi az, amit nem szabad; és hogy jó mindent ’megízlelni’ egy kicsit.
A gyermekként élő felnőtt a mértéktől függően lehet egy kellemes, bolondos ’jófej’ ember, vagy akár egy megbízhatatlan, semmirekellő álmodozó. Súlyos esetben, a hosszabb távon gyermekként élő felnőtt a klasszikus kisgyermeki metodológiákat követve ’irányítja’ az életét. A hosszú távú céljai inkább álmok, nem realizálja azokat, mint konkrét cél, és nem társít hozzá stratégiát. Megoldásokat külső forrástól vár, mint a gyermek a szülők ajándékát. Könnyen bele kap új dolgokba, de nem ad bele türelmet, időt. Tovább lép, ha a munka / befektetés rövidtávú eredménye nincsen igazán korrelációban az előre megálmodott képpel. Instant megoldásokat keres és másoktól is azt várja el. Szereti, ha minden új dolog megoldásként érkezik az életébe. Olyan munka, ami megoldás, olyan férj/ feleség aki megoldás… aki majd csinálja, megmondja, jó irányba mozdítja a szálakat. Gyakran disszonáns a viselkedése, nem konzisztens, nem önazonos. A körülötte élők is gyakran meglepődnek, milyen lelkesedéssel beszél szürreális fantazmagóriákról, amiket akár napok múlva teljesen elvet. Mindeközben nem furcsa neki, hogy többször is megcáfolja önmagát. A validálás, a megmagyarázás folyamata pedig gyakran nyúl olyan - a szabadon (is) értelmezhető - tudományok felé, mint az ezotéria vagy az asztrológia.
A ’normális’, felnőtt ember is így viselkedik, ha teljesen új helyzetbe kerül, vagy olyan krízis ereszkedik rá, amiből önmaga nem tud kimászni, vagy ’egszerűen’ elveszíti a személyiségét. Komoly lelki és testi trauma, erős párkapcsolati problémák, munkahely hirtelen elveszítése – stb. - esetén ez ’természetes’. Sőt, bizonyos esetekben esélyt kap a személy az újragondolásra, újrakezdésre. Akkor válik kórossá, ha mindennapok életvitele egy csodát váró, szürke, kapkodó önámítássá manifesztálódik; ami nem vezet sehová, nem épít semmit. És persze, senki se lehet az elveihez tökéletesen hű egy életen át. Nem is kell mereven élni, de aki pár nap alatt többször is képes meghazudtolni önmagát - folyamatosan, - az nehezen illeszkedik be a társas környezetbe.
Hogyan juthat el valaki idáig? Több variáns létezhet. Talán van olyan személy, aki mindig is így élt, így működött. – Esetleg eleve ezt látta családi példaként. - Bizonyos területeken elérte a felnőtt szintet, de érzelmi oldalon soha. Vagy – a hirtelen megváltozó emberek táborában - egy ’reccsenést’ követően el kezdik keresni a könnyebbik utat. Elmenekülnek a felnőtt létezés elől, és eltemetik a felelősség terhét… mélyre, egy – azóta - meghazudtolt, elfelejtett világba. Szerencsére, - a folyamat - ellenkező irányban is működik. Felnőhet valaki pont egy erős esemény hatására. A gyermekvállalás és nevelés időszakában – például - van, aki szintén gyermekké válik; de sokan pont akkor… az állandó – de pozitív előjelű – felelősség hatására válnak felnőtté.
A szintek persze változnak. Hordozunk magunkban ’jó’ és ’rossz’ gyermeki mintákat egyaránt. Van ami többnyire jó, és olyan is akad ami a legtöbbször rossz. A fantázia például a kreativitás része, de egy bizonyos mérték felett a koncentrációra rossz hatással lehet. Kordában kell tartani, vagy a jó helyen kell kiélni. Mindkét stratégia jó, és mindkettőt tanulni kell a szocializáció során. Sok ember – például - nem tanul meg veszíteni. Vagyis inkább nem tanulja meg feldolgozni, ha veszített. Ez a legtöbb esetben nevelési hiba, de komoly károkat okozhat felnőtt korban. A szülők gyengesége vagy túlzott, igazságtalan szigora egyaránt fixálhatja a rossz gyermeki mintákat.
Visszakanyarodva a bevezető mondataihoz, egy lehetséges válasszal szolgálhatunk a kérdésünkre. Miért nem olyan felkapott a kóros gyermeki lét témaköre, szemben a ’pszichopata’ topikkal? Részben azért lehet így, mert a fogyasztói társadalom gyermeki észjárást követel. Sok-száz évvel korunk előtt talán túl hamar kellett felnőtté válnia az embereknek. Most úgy tűnik, az az ideális, ha soha nem nő fel valaki. Ugyanis a gyermek a legjobb fogyasztó, a ’fogyasztói társadalomban’, mind az anyagi javak, mind a pénzügyi ’lehetőségek’ piacán. Nem elvárás a felnőttként létezés, nem sugall a média átgondolt fogyasztási stratégiákat. Instant, gyermeki – várva várt – lehetőség válik elérhetővé a virtualitás által is, a világokat nyitó, feszegető ’hálózat’ segítségével. Mindent mindig és mindenkor használhatunk gyermekként és felnőttként is egyaránt, rajtunk múlik milyen mértékben…
Bizonyára megtámogatják, lehetőséget adnak a jelenség kialakulására az olyan kortárs elemek, mint - az említett - fogyasztói társadalom, vagy a Mami Hotel; de hitem szerint a felelősség és a felnőtt létezés kerülése minden korszakban megtalálja a maga útját.
-csehyDenes-
foto forrás: https://www.funonsite.com/wallpaper/hd/nice/1