Megint egy örökös, újra felfedezett, - majd elfelejtett - téma. A család létezése önmagában is egy közkedvelten megkérdőjelezett, - vagy akár felülreprezentált - közéleti klisé. És nem csak politikai vonalak mentén, és nem is alaptalanul. Hiszen akinek - éppen nincs, vagy csak volt, vagy soha nem is volt családja, - annak irreleváns önmagában a család fogalma is. Persze az egyén létezik ettől függetlenül, él, és valamit, valahogyan pótol, megszerez azon 'értékek' halmazából amit (elméletben) 'csak' a család tud megadni. Hogyan lehetséges ez? Máris kitérünk rá, de előbb nézzük meg család fogalmát és alappilléreit.
'A család a nemzetség legkisebb egysége', - írják a tudományos könyvek - és ez bizonyára igaz. Mint ahogyan a társadalmi osztálynak is az egyik alap egysége. Nemzetség, típus, rassz... bárminek az alap egysége lehet. Valójában egy kicsi, támogató rendszer. A család, mint egység mindig is létezett, viszont soha nem fedte le a populáció egészét, nem élt mindenki szigorúan csak családban. Alapvetően önszerveződő, de aztán mesterséges erők segítségével egyben maradó társulás, amit a társadalmi elvárások minden pontján befolyásolhatnak. A tágan értelmezett középrétegek erődítménye. - Csak a legalsó és legfelső osztályt nem érinti igazán. - A szegényebb, középréteg alján található családok munkaközösségként élnek/ éltek, hiszen a termelésben mindenkinek jut feladat, szerep. A gazdagabb családoknál a vagyoni egység megőrzése lehet a cél. - Jól ismert tény, hogy egy család felbontása ma is nagy (anyagi is) veszteségekkel jár .- A 'hatalmasoknál', és a legalsó kasztban pedig nem szükséges, vagy nem lehetséges a család erővonalainak felhasználása. És mindez mindig, minden korban így működött, jelen volt. Arisztotelész vagy Hannibál családdal, vagy család nélkül is önmaga lehetett (bár a származási család 'súlya' nagyon is meghatározó volt); egy rabszolga, vagy egy Európából elrabolt, Janicsárnak nevelt fiú viszont semmiképpen nem rendelkezhetett családdal. És ez ma sincs másképp. Egy hajléktalan ember nehezen alapít stabil családot; egy elismert sztárnak, vagy egy szuper gazdag, befolyásos milliomosnak pedig nincs minden helyzetben szüksége rá. A tágan vett középosztályban léteznek azok az értékek, amiket a család 'jól' véd, oltalmaz és tovább örökít. Ha ezen értékek szerepe össztársadalmi léptékben változik, leértékelődik, akkor beszélünk a család szerepének gyengüléséről. Ezért téma a politikai vonalakon is. Fenti példák alapján: ha egy személy csak kötöttséget lát a családban, 'kinőtte', és nem tud egyénileg kibontakozni, vagy a család értékeit nem tudja garantálni - anyagi vagy más erővonalak mentén - az felrúghatja a köteléket, vagy elmenekülhet a családból. - A családra nem támaszkodó rétegek mintáit követve.
Milyen szegmensekből épül fel a család erőtere? Legfőbb oszlopaira az 'érzelem', 'gazdaság' és a 'kultúra' kerül, - az alapvető reprodukciós vonal mellett, természetesen, de - bármilyen, akár sokkal szofisztikáltabb - kategorizálás is elképzelhető. A család tehát egy erőtér, egy együttműködés, ami a mindennapok közösen megélt problémáira megoldást keres, egységként működik és jórészben önellátó. Minden tag számára - kisebb-nagyobb mértékben - támogatást nyújt. Ezen kívül felhalmozott értéket, anyagi és kulturális tőkét hordoz, és örökít, add tovább. Ennek működését, az összetartást, érzelmi szálak erősítik meg. Érzelem nélkül is működik, úgy is üzemel, de az egyéni érdekek mentén sérülhet, felbomolhat, elveszítheti az egységet. A cél, amiért létre jött / létre jön, pedig a genetikai, vagyoni, kulturális 'tovább örökítés', - vagy megtartás - utódlás. A célokon túl a család - kulturális és szórakozási - egységet is alkot. Hasonló gondolkodás, hasonló kultúra, hasonló akarat következtében saját szokásvilága, nyelvezete is kialakulhat.
Hasonlóan bármilyen csoporthoz, ahol a célok mentén a csoportkohézió érzelmi, baráti szálakat is kialakít, az egységesen érző és gondolkodó emberek hatékonysága növekszik. A csoporton belüli egység következtében a kialakuló 'massza' jól válaszol a külső kihívásokra.
A kulturális oszlop fordul leginkább a társadalom felé. Azáltal válik hordozóvá. A magas szintű, művészeti kultúra itt csak részleges szerepet kap, inkább a mindennapi szokások és metodológiák egysége a lényeg. "Volt gyerekszobája" - című beszédes mondáson túl akár a sportokra, érdeklődési körre is kihathat, nem is beszélve a köznapi viselkedésről, étkezési, szórakozási, mindennapi elfoglaltságoktól, tevékenységektől; de természetesen nem elválasztható a pénzkezelési szokásoktól sem. A kategóriákat érdemes nem éles határok mentén kezelni, hiszen minden hat mindenre.
Érzelmi és Gazdasági funkció: Egy lapon említhető? Sok esetben igen. Történelmi távlatokból úgy tűnhet, hogy régen, - 100-200-1000 stb. évvel korunk előtt - csupán gazdasági és reprodukciós szerepe lehetett a családnak. Ez természetesen ebben a formában nem lehet igaz, hiszen érzések mindig is léteztek. Akkor is.. és ma is. Egyik fenti bekezdésben említésre is került az érzelmi szálak összetartó ereje. Manapság se csak az érzelmi vonalak dominálnak. Konkrétan a párválasztás tekintetében lehetett - és bizonyára volt is szerepe a vagyonnak, és bármelyik 'nem érzelmi' indíttatásnak. - Azonban manapság is láthatunk olyan embereket, akik a lehetséges társ vagyoni helyzettét és hatalmi, pénzügyi lehetőségeit igencsak mérlegelik. Az európai mintát szemlélve úgy tűnik (a többségre vetítve), hogy - talán - a vagyon nem igazán számít, de a hasonló 'kaszt', a hasonló lehetőségek azért igen. Nem a szülők döntik el, hogy a fiatal kivel házasodik össze, DE nem nézik jó szemmel, ha nem a megfelelő csoportból érkezik az új családtag. Az 'érdekházasságok' se feltétlenül léteznek erős érzelmek nélkül. És az érzelmi alapú viszonyok se biztos, hogy nem térnek rá szép lassan egy anyagias keretek között létező, rideg útra. Az így kifejlődő egység biztosan nem egy klasszikus, heves, szerelmi viszony. Holott az kovácsolta annak idején egységgé. Érzelmeket nehéz garantálni, anyagi javakat már inkább.
Kanyarodjuk vissza az egyénre, akinek nincs, nem volt családja. Rengeteg verzió létezik, hogy hogyan nem volt, meddig volt, soha nem, mikor nem volt valakinek családja. Eleve kérdés, hogy a nem szerető család mennyire minősülhet családnak a gyermek számára. Egységes minta nem rajzolható fel, de az biztos, hogy - gyermekként - valakihez, valamihez kötődött, ragaszkodott. A gyermek képes szeretni még a nem szerethető lényeket, embereket is. Később, kora felnőtt korban egy eszme, egy csoport is felválthatja 'apát és anyát'. Érettebb, valódi felnőtt korban pedig az egyén saját, független személyiséget alakíthat ki. Sőt, az igazi felnőtt létezést csak úgy érheti el. Tehát kisgyermekkorban az a közeg pótolja a családot, ahol szeretik, ahol tud kihez ragaszkodni, és gondoskodást érez. Később a közösség, a cél és az eszme; majd felnőtt korában, - ha a személyisége elég fejlett, - saját minták létrehozására is képes lehet. Az érzelmi viselkedés nagy valószínűséggel torzul, de életképes embert nevelhet. Sok kutatás alapján úgy gondolhatjuk, hogy jobb a kulturálatlan szeretet, mint a kulturált ridegség, izoláció. A szeretet pótlásában pedig bármilyen szeretetre képes lény segítséget nyújthat. lehet az egy nagymama, tanár, távolabbi ismerős, de akár egy kedves kutyus is. Az ember igyekszik megszerezni azt, ami neki kell, még ha nem is a standard szocializációs utat követi. Később, a torz minta egy része levetkőzhető, ha kellő támogatást kap, de nyom nélkül biztos nem múlik el a nem szeretetben töltött időszak.
Láthatjuk, hogy a (működő) család egy igen komplex egység. A belőle érkező mintákat nem olyan könnyű megváltoztatni. Még akkor sem, ha egészen más életet élünk, mint pl. a szüleink. Máshol, máshogyan mást dolgozunk, mást csinálunk, mégis sok esetben hasonló életutat járhatunk. Vajon miért? Ezt sokan kutatták már hivatalos és nem hivatalos formában egyaránt. Akár a fasisztoid egyéniség kifejlődése kapcsán is. Én most egy kicsit más nézőpontból közelíteném meg. Szerintem ugyanis létezik egy rejtett funkció, egy kategória, egy hordozó, szorosan kapcsolódva a kulturális és érzelmi szegmensekhez. Ezt az új elemet pedig én úgy nevezném, hogy az energiagazdálkodás funkciója. Akárcsak a személyes kommunikáció esetén, ahol az információ nagyobbik részét nem a mondandó tartalma hordozza, hanem a 'rejtett', energiát és akaratot közvetítő jelek; itt is a 'sorok között', az érzelmi - érzelmek által energizált - jelekben, mintákban van a lényeg. Mibe mennyit fektetünk, nekünk mennyit adtak belőle gyermekkorunkban; és mi magunk mit láttunk, a szüleink mennyit áldoztak és mire. Úgy gondolom, hogy a teljes energiakezelési mintát lehetetlen megváltoztatni. Talán a habitus, a 'vircsaft', a társadalmi léptékben vett attitűd is innen (is) datálódik. Egy-egy rész-szegmens viszont bármikor megváltoztatható, és abból kiindulva az életmód és jövőkép is változik. Sokszor már a szülők maguk kezdik megváltoztatni a mintát, és gyermekük életén változtatnak. Többet tesznek bele olyan dolgokba, amik több nemzedéken keresztül egy bizonyos, egységes szinten voltak kezelve. Jól ismerjük a gazdálkodó család felnövő, 'jó életet' élő, értelmiségi gyermekeinek esetét. A szülök a tanulásba nem adtak bele annyit annak idején, nem is volt erre igazán minta; viszont a gyermekeik tanulásába/ taníttatásába már bele ölték a 'megfelelő áldozatot'. A munka tiszteletének mintája, energizálása azonban tovább élt a gyermekekben, csak teljesen más területen bontakozott ki. Mégis, talán a párválasztásban, gyermeknevelésben - más térben, más időben, egészen más körülmények között, de - ugyanazon hibákat 'vétik' mint a szüleik. Hogyan lehetséges ez? Azt a mintát hozták tovább az érzelmi területen. Az érzelmi kötődés energia kezelését nagyon nehezen változtatja meg az, aki soha nem is látott mást. Erre csak egy fejlődő, magában mindezt értelmező személyiség képes. Egy 'fejlettebb' én. A nem érzelmi fejlődéshez találhatunk intézményes kereteket. Van olyan iskola, ami jó irányba tereli a nyelvtanulásba fektetett energiát. Vannak főiskolák, speciális képzések. Az egyén érzelmi fejlődése, és még inkább 'átenergizálása' jóval nehezebb, és inkább csak támogatás szerezhető hozzá a külvilágból, nincsenek bejáratott, valóban működő módszerek. Ugyanezen a vonalon működik szerintem a szenvedélybetegség továbbörökítése is. Az az akaratgyengeség, ami elvezet a szenvedélybetegségek kifejlődéséhez. Biztosan nem mondta a szülő a gyermekének, hogy: "Igyál csak fiam, én is ettől vagyok sikeres"; és a gyermek se gondolta követendő mintának. Sőt! Soha nem akart ilyen szerekhez nyúlni, és 'szörnyként' viselkedni a szerettei, barátai közt. A 'menekülő' szülőt rendszerint később lenézik, kerülik a gyerekek. Még csak közömbösen se kezelik, hanem elrettentőnek tartják. A példahordozással történő tovább örökítés ebben az esetben kizárt. Azt a fajta - főként érzelmi - energizálást, amit a szenvedélybetegséghez vezető 'elesettség', 'gyengeség' hordoz, átvehetik. Talán fejletlen csírájában bennük is él. Ezért is nehéz kilábalni belőle, majd annál könnyebb visszaesni. Nehéz az ilyen személynek magát kívülről nézni, ha pont a menekülés mintáját 'tanulta' a szembenézés helyett. És ha végre magába nézett, még akkor is nehéz az ön-értelmezés, a megértés, felismerés terepéről elmozdulni a megfelelő energizáló irányba, - hiszen nagyon régi, beégett érzelmi-értelmi, genetikai alapokon is nyugvó, tudattalan módszerek. - Olyan, mintha kisebb ellenállással, kisebb akarati és önvédelmi energiával rendelkezne (esetleg energetikai szempontból tényleg gyengébb szinten van), szemben a ’normális’ emberekkel. – A változás, változtatás nem lehetetlen, és nem is működhet kezdeti felismerés nélkül. A pszichés segítség eredménye lehet az az erő, ami aztán képes az említett energiakészlet megváltoztatására. Talán minden személyiség változás mögött – akár pozitív, akár negatív – a kutatott pszichés-érzelmi meta energia szintjének és irányának megváltozása áll.
-CsehyDénes-
foto forrás: https://www.google.hu/search?q=family&source=lnms&tbm=isch&sa=X&ved=0ahUKEwi0zJGStcrXAhXCPBoKHZ_gD_QQ_AUICigB&biw=1455&bih=799#imgrc=iJ_0B7mNT5WLgM: