A közel-keletről érkező bevándorlási-népvándorlási hullámról rengeteget olvashatunk manapság; és bár a migráció fogalmi kereteibe jól belefér, én mégsem erről a (nem politika mentes) jelenségről szeretnék most írni. Nem is véletlenül használtam fentebb a népvándorlás kifejezést. Az ilyen nagy tömegben, közel egy helyről, egy kulturális közösségből érkező emberek csoportja akaratlanul is rekonstruálja, tovább hordozza a származási országok életvitelét, normáit. Beültetett egységként működik tovább a csoport az új 'hazában'.
Amikor azonban a migráció európai országokon belül, esetleg szomszédos, vagy uniós országokba történik, akkor egészen más képet mutat. Az országon belüli migráció régóta elfogadott tendencia Európa nyugati felén. A bérlakás kultúra, a decentralizált gazdasági modell és a bárhol elérhető szolgáltatási háló ezt nagy mértékben segíti. Nem hogy nem kötik magukat hitel alapú eladósodással egy városhoz, egy házhoz, egy lakáshoz, de még csak egy pici lakhatási lehetőséget, 'panel lakást' se tartogatnak biztonsági esetekre. (Ingatlanba fektetnek, de főleg nyaraló jellegű, kikapcsolódást kínáló épületekbe.) Mondhatnánk, hogy nagyobb országban mindez könnyű, és sok cég van sok helyen, sok közepesen nagy város stb., ami részlegesen igaz, azonban mindez jellemző Ausztriában, és több kisebb országban is. Egy jól felépített gazdaságban az ilyen jellegű mobilitás alapvető, elfogadott és kívánatos. Persze nem 10 éves múltra tekint vissza, hanem jóval több. Talán kulturális gyökerei is vannak. A munkabérek normalizálódásában, a társadalom fejlődésében nagy szerepe van. Alapvetően jó, hasznos folyamat. Az országhatáron kívül, a külföldre irányuló mobilitást a nyugat se nézi feltétlenül jó szemmel, hiszen a tudás tőke elszívása ott sem kívánatos, de nem is jellemző akkora mértékben, mint Közép-Európában. Ott akkora bérkülönbség nem realizálható egy országhatáron túlra történő költözéssel.
Sokat panaszkodunk, sokszor elhangzik különböző fórumokon, hogy a magyarok nem mobilisak, nem költöznek a munka miatt még 10-20-100 km-re sem, nemhogy 4-500-1000-re mint a francia, német, - esetleg - amerikai munkaerő-piacon dolgozó szereplők. Közel 20 éve hallgatjuk ezeket a klisévé fejlődő kijelentéseket, de mégis mennyiben igazak? Valóban jól írják le a szóban forgó jelenséget? A magyarok földhöz és magántulajdonhoz kapcsolódó ragaszkodása a történelmi kép alapján, a dzsentrikre, a középkori urakra és a korábbi nemesség teljes lakossághoz viszonyított arányára alapozva elképzelhető, de erről semmilyen kutatási eredményt nem tudok felmutatni. Az viszont tény, hogy Magyarországon igazi mobilitási irány csak egy létezik. Ez pedig a vidéki falvakból, városokból Budapest felé történik. Nincs erről sem pontos kutatási kimutatásom, de valószínűsítem, hogy a Budapesten dolgozók nagy %-a vidéken született. Ez persze összefüggésben lehet az ország elmúlt 100 évében történő területi minimalizálódással is, mely így elvesztette gazdasági kapcsolatát a valódi iparral rendelkező városokkal, és táptalajává vált az elcsatolt területekről történő 'átköltözésnek' is. Feltételezésem szerint ez a tendencia 200-300 éve még nem létezett ilyen mértékben, de ami most megfigyelhető, azt egyértelműen kezelhetjük munkahelyi - gazdasági mobilitásnak. És létezhet az ország belterületén más irány? Érdemes Kazincbarcikáról Pécsre, Záhonyba, Szegedre költözni? A munkanélküliséget vizsgáló kimutatások alapján nem nagyon. Tehát a magyar lakta, magyar nemzetiséggel bíró területek, és Magyarország esetén nincs más irány, amit érdemes követni. És ha már külföld, akkor nézzük a nyugatra haladó, főként Londont megcélzó honfitársainkat. Tekintettel a közel 500000 emberre, aki gazdasági megfontolásból Magyarországról Európa nyugati felére költözött, - a lakossághoz viszonyított számuk alapján - én nem (vagy csak nagyon nagyon óvatosan) merném kijelenteni, hogy a magyar lakosság alapvetően nem mobilis, a gazdasági migrációban nem érdekelt.
Vissza kanyarodva a népvándorláshoz, muszáj említést tennünk egy 'kísérő jelenségről'. A tisztán gazdasági okokból migráló csoportok, - a túlélés és beilleszkedés érdekében is - nagyon könnyen levetkőzik, eldobják a származási ország kultúrájának hivalkodó jegyeit. A fent említette népvándorlás szerű migrációra, és a később taglalt gazdasági bevándorlásra is jó példa az Amerikai Egyesült Államok. A XIX. század végén (vad)nyugati oldalra költöztetett, új hazát kereső és építő telepesek sokáig megőrizték hajdani identitásukat, normarendszerüket, és nem igen vegyültek a már ott lakókkal (persze a kép valójában árnyaltabb, hiszen akkor még a betelepítés, benépesítés, és nem az integrálás korszakát éltük) szemben a később beköltöző, egy már megalkotott rendszerben (kizárólag) dolgozni akaró városlakó migránsokkal.
A magyar kivándorlással kapcsolatban, - ha a neten fellelhető cikkeket, blogokat böngésszük, - jól szembetűnik, hogy a kérdésben egyértelmű az összhang a különböző színezetű vélemények és orgánumok között. A munkaerőhiány egyik egyértelmű oka, hogy a nem jól megfizetett munkaerő elvándorol. Úgy gondolom mobilitás tekintetésben a Budapestre költözés következő lépcsőfoka a külhonba történő áttelepülés. A kvalifikált és nem kvalifikált fiatalok egyenlő arányban hagyják el az országot, hiszen bizonyos kompetenciák megléte, rugalmasság és nyitottság már bárkinek belépő lehet egy gazdaságilag fejlett, toleráns, idegen társadalomban.
A visszatelepülés ebben a stádiumban - akár Magyarországra külföldről, akár a vidéki városokba Budapestről vagy külföldről - nagy valószínűséggel már csak részleges lehet. Aki döntött, és ott valóban megtalálta a számításait, nehezen tér vissza (hiszen Mo.-n kellene újra megteremteni az egzisztenciáját).
Akkor most a magyarok mobilisak vagy nem?:).... Érdemes lenne a társadalomra vonatkoztatott kliséket is újra gondolnunk.
- CsehyDénes -