Sok helyen olvashatunk - interneten, női magazinokban, pszichológiai jellegű kiadványokban - a köztünk élő, a társadalmat behálózó 'szörnyekről', furcsa emberekről; akik manipulatív módon behízelgik magukat a 'gyanútlan' személyek érzelmi bűvkörébe, majd így okoznak lelki sérüléseket, - miután elvették mindazt ami nekik kell. - Ezek a cikkek gyakran említenek módszereket is az ilyen emberek felismerésére, azonosítására, a párkapcsolati csalódások alapvető pszichológiai szűréssel történő elkerülésére. Az említett 'lények' taktikája kémregénybe, esetleg démonüldöző esettanulmányokból készült filmek analógiájába illeszthető. A leírások alapján úgy néz ki, hogy legtöbbször lehengerlőek, behízelgőek. Saját, - igényes - világgal rendelkeznek, ami nagyon hasonlít a 'miénkhez' ('normális' emberekéhez). Miközben integrálódnak, és a mi rendszerünk szabályait ismerve már jól mozognak a normáink és vágyaink között, megmutatják saját, hasonló értékrendjüket. Sok esetben nyitnak új kapukat. Sőt! Tudnak még egyet csavarni, hozzá tenni a mi jófajta életérzéseinkhez. Vagy csak pont 'tökéletesen' illeszkednek az általunk felrajzolt képbe, és mindemellett még érdekesek is. Akár fúziót is teremthetnek a két énkép között, összeolvasztva az amúgy is hasonló előnyöket. Persze a kifinomultság, speciális képességek és önbizalom - mint IQ és EQ - szintjén nagyban különbözhetnek, így a lehetőségeikben is eltérőek. A 'képződmény' az egyszerű zsarolótól, szuper jó manipulátoron át a - spirituálisan is 'felfegyverzett', látó képességekkel ellátott - fent említett 'démonig' terjedhet. A cikkek említenek pszichopatát, szociopatát vagy akár nárcisztikus személyt. Mindegyik típus más, - miközben hasonló is - és persze az írásokban mindegyik kellően ijesztő lehet. Ezért sem érdemes belemenni a szociálpszichológiai kifejtésekbe, mert a gondolatok leírói se mindig pszichológusok. Egyértelmű hasonlóság, hogy mindegyik kórkép olyan emberről beszél, aki a társas helyzeteket, interakciókat kívülállóként kezeli, és mindent magához mér, magában mér, magából indul ki. A társas helyzetek külső szemlélőként történő elemzése, - ha nem egy érzelmi viszonyról van szó - nagyon is megfelelő, célratörő lehet. Ha belegondolunk, egy speciálisan képzett, beépített ügynök is pont így cselekszik. Úgy kell részt vállalnia társas interakciókban, hogy 'az itt is vagyok, meg nem is' jellegű, érzékeny, gondolati és 'érzelmi' síkon maradjon és mozogjon. Így tud megfelelni, brillírozni, kitűnni, és ezáltal beépülni. Aktív résztvevőként kerülheti csak el a gyanút. A dolog ebben az esetben tudatos, és a cél nem önmaga, hanem az 'ügy'. Azonban a mentális és érzelmi igénybevétel is egyértelmű. A 'pszichésen beteg' személyeknél a jelenség nem - vagy csak részben - tudatos. A megszerzés energiája megvan, a bizalomé viszont ritkán. A baráti kapcsolataikban is lehetnek felszínesek, de jellemzően az erős érzelmi integrációt igénylő, - főleg párkapcsolatok - terén lesz látható az 'elváltozás'. Rengeteg módon jelenhet meg ez a kisebb-nagyobb torzulás. Van, akinek a ridegsége és nagyvonalúsága mögött valójában durva ragaszkodás van; vagy olyan személy is létezik, aki egy kétszemélyes, őszinte beszélgetést nem képes elviselni, mégis nagyobb társaságban hiteles és 'eredeti', igazi 'barát', 'szerető' tud lenni.
Mi egyezik a vizsgált személyiségképekben, gerjesztett jelenségekben ha a lelkek mélyére nézünk? Majd minden orgánum egyetért abban, hogy valamiféle - beléjük égett - érzelmi hiányt dolgoznának fel folyamatosan. Meg akarják szerezni azt a biztonságot, amit nem kaptak meg soha. Mivel nem ismerik, keresik. Agyukkal 'látják', hogy valaki képes megadni, de a fájó érzéseik keresésben, vadászatban manifesztálódnak. Az ad nekik energiát, hogy aztán ugyan azt éljék tovább. Nem tudnak bízni érzelmileg, nem tudják milyen az mikor érzelmileg 'elismerik' - vagyis szeretik - őket, így önmagukban teremtették meg a 'megoldást'. Valószínűleg az értelmi sík felé eltolódva kezelik a tisztán érzelmi kérdéseket is. Arra pedig nem kapnak ott választ. Úgy gondolom, hogy a pszichopata és 'társai' - vagyis ez az összetett jelenségkép - majd mindenkiben létezik. Nincs szinte olyan ember, akiben minden rendben lenne, akinek ne kéne valamilyen múltbéli fájdalmat feldolgozni.És persze vannak olyan helyzetek, amiket csak így tudunk kezelni. Bár ezen írásban eddig nem említettem ezt a 'típust', de gondoljunk csak az 'energiavámpírokra'. Ha egy szorult helyzetben, érzelmileg elhagyottan, egyedül érezzük magunkat, akkor nincs is más megoldás. Rá kell akaszkodnunk a helyzetet jól kezelő, - ott és akkor - érzelmileg fejlettebb emberekre. Ez egy ideiglenes jelenség, amikor szinte gyermekként várunk támaszt. Ha valaki beépíti a leggyakrabban használt módszerei közé, és mindenkivel szemben alkalmazza, akkor válik zavaróvá. És ez csak egy példa. Gyakran élünk át ilyen személyiségtorzulást életünk során, mikor kicsúszik vagy megváltozik körülöttünk az érzelmi stabilitás. Nagy csalódások, durva változások után ez szintén természetes lehet. Mégis, azok szemében - akik abban a furcsa stádiumban ismernek meg minket - tűnhetünk nárcisztikusnak, energiavámpírnak vagy pszichopatának. Ez könnyen előfordulhat, hiszen az erre figyelő, - már egyszer 'megégett' - partnerkeresők, barátságban gyakran csalódók ugranak a jelekre. Tehát érdemes óvatosan kezelni a kategorizálást. Olyat is eltaszíthatunk magunktól, akinek mindez csak egy ideiglenes állomás. Illetve az ő - és magunk - megértést segíti, ha mindezen jeleket, múltbéli érzelmi fázisokat megvizsgáljuk magunkba tekintve is.
Még mindig kérdés persze, hogy ezek a - furcsa, vagy nem is olyan furcsa - emberek, akik azért nem mind menthetetlen manipulátorok; hogyan kerülnek velünk - ''normális'', nyitott személyekkel olyan könnyen kapcsolatba? A válasz persze nagyon egyszerű. Miként ők kívülről látják a mi igényeinket, könnyen megadják rá a pozitív 'választ'. Ezzel manipulálva - nagy többségében akaratlanul és nem tudatosan - minket, de mindenek előtt magukat. Itt megint csak az elfogadásról van szó. Szüksége van rá, keresi.. és jól csinálja, hiszen régóta csiszolgatott stratégiát alkalmaz. Nem mondanám, hogy nem önmaga amit nyújt, inkább egy részt mutat meg és csillogtat, ami pont a miénkhez hasonló. Talán nem is ismeri ilyen téren a 'Nem', vagy a 'Hát én pont nem ilyen vagyok' fogalmát. Bele megy, a mi szabályaink szerint játszik, és még hozzá is tesz. Később érzi a fojtást, megfogást és menekül. Menekül, hiszen az neki igaziból nem is jó, amit még annak idején ő fogalmazott meg magának, a tetszés elnyerése érdekében. Esetleg magába néz, és meglátja, hogy mi az amiben mégsem olyan. A módszerei azonban kötöttek, a legközelebbi kalandba se lép be feltétlenül fejlettebben; a felvállalás hiánya miatt. Más esetben talán pont a másik fél taszításától ijed meg, és őrült ragaszkodásba csap át. Megint csak szembesülve a kezdeti félelemmel, hogy nem fogadják el, nem szeretik. Ez teljesen disszonáns lehet az alapvető viselkedéséhez képest, pedig az ő nézőpontjából 'logikus'. Ugyan az az erő hajtja.
A nagy 'térhódításuk', a jelenség elterjedésének alapja (ha nem örök és visszatérő) pedig a magunkban és másokban keresett tökéletesség lehet. A 'normálisabb', érzelmileg teljesebb fél keresi - a nem létező - tökéletes embert, társat. A másik, a megfelelni vágyó pedig megtanulta megadni a - még mindig nem létező - tökéletességet. Ezen elemek összessége segíti, és táplálja ezt a - kis mértékben önfejlesztő, de nagyobb dózisban romboló - pszichés, interperszonális majdan társadalmi folyamatot.
-CsehyDénes-