A Facebook-ról rengeteget lehet hallani, olvasni. Szinte közhely önmagában az említése is. Rendszerint a Facebook-on (FB-ként említve innentől) osztják meg az emberek azt a bejegyzést, - cikket is - ami a FB veszélyességére hívja fel a figyelmet. Ez persze teljesen normális, hiszen a FB-on lehet a legtöbb FB-ozót elérni. Társadalmi megítélése igen rossz. Károsnak - de legalábbis - feleslegesnek; talán jópofának, de messze nem hasznosnak bélyegzik. Valóban így van?
És mit is nyújt nekünk ez a korszakalkotó 'fertő felhő'? Vagy inkább egy hatalmas, innovatív kommunikációs szintér?
Érdemes megvizsgálni, hogy hogyan jöhetett létre a 'környezet', és persze - párhuzamban - a társadalom kellő nyitottsága, befogadási hajlandósága.
Hogy az internetes korszak más, mint a nem internetes világ az mindenki számára egyértelmű. Elcsépelt téma, mint szinte már minden, ami az ebből kinőtt problémákra felszínesen utal. Azt azonban kevesen tudnák meghatározni, hogy milyen mérföldkövek érintésével jutottunk el idáig. Milyen technikai vívmányok és hogyan befolyásolták az átalakulást? Erre részben azért nehéz választ adni, mert mindenki máshogy élte meg. Máskor jutott el hozzá a technikai eszköz, vagy máshogy realizálódott a jelenléte. Eleinte minden csoda csak egy új 'dolog'. A '60-as években úgy gondoltuk, hogy a számítógép, mint - klasszikus - robot, helyettünk cselekvő, - talán emberszerű - gondolkodó 'lény' fog manifesztálódni (hiszen a hatalmas, egész termet betöltő szekrény számítógép - a kutatóintézetben - nem kúszott be a polgári lakosság érdeklődésébe). A későbbi értelemben vett (asztali) számítógép, - ami a '80-as évek ikonikus alakja - inkább mint számolási, számítási segítség és adattároló eszköz - esetleg 'játszótérként' tűnt fel (még nem volt része a napi rutinnak, de már ismertük, és megihlette a Sci-Fi írókat is). Mindkettőt a program, software teszi működővé, gondolkodóvá. Azonban ez a kódolt utasításkészlet - mint nagy jelentőségű alap egység - még nem épült be a gondolatrendszerünkbe akkoriban. Nem úgy, mint jelen korunkban. Ha manapság valakinek például az 'intelligens házról' beszélünk, akkor a kifejezés pontos ismeretének hiányában se fog iskolába járó kastélyokra gondolni; hanem összehangolt, központi vezérlésű, szabályozható háztartási elemek és rendszerek intelligens programmal történő működtetésére. Talán rögvest azt kérdezné az illető, - hogy ugyan nem ismeri pontosan a terméket - de mégis melyik mobil operációs rendszerrel vezérelhető a központi elem? A software, - főként mint - az operációs rendszer - már rég legyőzte a 'szerencsés' féltekén élő emberiséget. Azzal dolgozunk, azzal ismerkedünk, szórakozunk, és még sportoláshoz is visszük magunkkal. Többet szidjuk, mint az aktuális partnerünket, de több időt is töltünk vele. Nem a két lábon járó, 3 méter magas, infravörös szemű gép rohanta le a Földet, hanem a megfoghatatlan, 'puha' program, aminek 'hordozó' kell, hogy tevékenykedjen.
Mindeközben a társadalom pedig készült a 'jövőre', az átalakulásra. A Mami Hotel taglalásánál már megjegyeztem, hogy a jelenség készülődött, érlelődött, csak még nem volt ilyen nagy számban elterjedt és nem volt meg hozzá minden össztársadalmi feltétel. Volt már szélessávú internet, és ’réges-rég’ email-oztunk. A képeket saját kis oldalakra tettük fel. A kirakat funkció még nem volt fontos, de a jó barátokat már online is nyúztuk. Megnyitottuk a 'virtuális kocsmákat', de még nem vágytunk rá, hogy üvegfal nézzen a kocsmaajtó mellett a főtér felé. Nem akartuk magunkat feltétlen reprezentálni, csak felgyorsítani a kommunikációt azokkal, akikkel nem találkozunk.. vagy nem eleget. Úgy gondolom, ezen a szinten még mint egy plusz, mint egy új és érdekes lehetőség szerepében tetszelgett az 'internet' és az online kommunikáció. Minden felgyorsult, miközben a régi kapcsolatháló is megmaradt. Felhívtuk egymást, hogy elkérjük az email címet és az ICQ, MSN stb. azonosítókat (ma pont fordítva). A nem szigorúan szakmai híreket, pedig TV-s és írott médiumokból egyaránt felszívhattuk. Annak örültünk, hogy az életünk felgyorsul.
És fel is gyorsult. nagyon.. Sikerült a kapcsolattartás, - a kapcsolat elérés - sebességét növelnünk, idejét redukálnunk, ez tény. Persze ára van ennek is, mint mindennek. Felgyorsult, de cserébe - paradox módon - több időt követel magának. És mitől veszi el az időt? Főként a személyes találkozástól, személyes kapcsolattól. Ez valahol szomorú, miközben elkerülhetetlen. A klasszikus metakommunikáció elmarad, de sok info átjön, - méghozzá - Instant módon, valós időben. Viszont így sok időt kell töltenünk a felületen, ahol az információt megszerezzük. Megéri?
A válasz egyszerű: Attól függ:) A mértéktől, a bevonódottságtól és a rá szánt időtől. A jelenség, és az összehangolt felületek együttes szerepét azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni. Mások képeiből, élményeiből, kedvenc zenéiből igenis merítünk. Már nehéz más médiumot bekötni a rendszerbe, egyszerűbb instant módon beszippantani az online felületek ajánlásait. Kicsit olyan, mint ha régen, munka közben több TV csatornát is bekapcsoltunk volna. Néha a hírekre, néha a zenékre sandítva elkapnánk izgalmas információ darabkákat egy tudományos filmből is, amit hangosabbra tennénk az igazán izgalmas pillanatokban (de be is fagyaszthatjuk az érdekes csatornákat, ha több fontos inger egyszerre érkezik). Pont ez a lényege az online tereknek. A legtöbb forrás párhuzamban kezelhető, váltogatható. Nem maradunk le semmiről. Ez egy erős félelem volt annak idején, ami életre hívta - például - a videomagnót is. Sőt, a könyvek online olvasásával, még a 'megszerzés' problémáját is legyőztük. Ismerőseink vágyait, gondolatait, élményeit megismerhetjük... vagy elzárkózhatunk tőle, ítélkezhetünk. Ezt a 'szabadságot' régen is szerettük, ma is keressük. Nem szégyen.. valahol.. ez a társadalmi létezés. 'Követhetünk' blogokat, zenéket, előadókat.. mindent. A stílust és a kultúrát itt is (főleg itt) reprezentáljuk manapság. Inkább az a lényeg, - és fontos - hogy mindezt mennyire tesszük tudatosan 'kulturáltan'; és mennyire realizálódik bennünk, hogy miközben mi is ítélkezünk, mások is így tesznek velünk kapcsolatban (természetesen az 'ítélklezés', 'ítélet' pozitív és negatív egyaránt lehet). Kicsit olyan, mint az 'urak' elmúlt korában, mikor a nagyszerűség és nemes eszme, vagy a gyarlóság és kegyetlenség hatalommal párosulhatott. Mindkettőnek lehetőséget ad, csak ez egyiknek senki nem örül, a másik meg hozzá tehet a világhoz valami hasznosat. Ma a szintér - bizonyos kapcsolati korlátok között - mindenkinek adott, csak az egyéntől függ, hogy egy 'troll', vagy egy másoknak sokat adó online 'mester' válik belőle.
Nem kérdéses ma már, hogy ez egy új kapcsolati szint, egy kapcsolatrendszer-elméleti-sík. Ha minden körből (munka, hobbi, sport, család) beválogatunk egyéneket, és egy komplex ismeretségi hálót építünk, akkor igen jól, egy felületen vezérelhetjük a személyes kommunikációhoz köthető dolgainknak egy részét. Máshogy nézve pedig egy felületen támadhat be mindenki. A feljebb említett mérték, balansz egyre fontosabb. Ha egy letűnt világ embere hozzá jutna egy ilyen online típusú, komplex kommunikációs hálózati felülethez, valószínű úgy érezné, hogy az 'ismerősei' elsötétített üvegfal mögé vannak zárva. Csak a beszélő résen keresztül érhetők el, viszont onnan bekiabálhatnak, akár a népgyűlés vagy fórum témáihoz is. A fal sötétítésének mértéke változtatható. Lehet olyan üveg, ami állandóan átlátszó; mások időszakosan nyitogatják, kifestik, savmart felülettel kezelik, vagy soha nem is teszik átlátszóvá. És ami a legfurcsább, hogy a rabszolga és a főkonzul is azonos üvegfal mögött ül. És ez így van! Miközben az eljárás némileg személytelen, mégis mindenkinek tálcán kínálkozik a személyes-virtuális tere, profilja. Ez az ismerősök összetételnek kulturális szerkezetétől, számától; - és a személy közszereplő mivoltának mértéktől - függően változhat, de alapvetően nagyon veszélyes 'biztonsági' rés. Jól kell kezelni, és védeni.
Tehát van egy olyan felületünk, ahol egyben kezelhetjük a különböző térhez és tevékenyéghez köthető ismerőseinket. Ezt eddig nem tehettük meg, - valós időben semmiképpen sem. - Rengeteg hatás ér minket, rengeteg információ, ami bombáz, támad, de közben sugall, ötleteket ad és segíthet is. A szűrés a mi dolgunk. El kell döntenünk kitől mit fogadunk el. Azonban érdemes nyitott szemmel 'nézelődni', hiszen az ismerőseink rengeteg értéket is közvetíthetnek felénk. A személyes kommunikáció háttérbe szorul, de akivel eleve van egy fejlett kapcsolatunk, - azzal egy részét bevonhatjuk - bizonyos közös élményekre célozva életszerűvé tehetjük a beszélgetést. Soha nem lesz olyan minőségű és nem pótolja a személyes kapcsolatokat. - Erre figyelni kell! - Viszont jóval több, mint a semmi. A veszélyességi faktor egyértelműen magas és több szintű. A személyes virtuális tér biztonságán túl a szabadidőt is képes 'elvenni'; és pont a kommunikációval öli meg az érdeklődést - a jóval több élményt nyújtó - való világból érkező ingerek és interakciók tekintetében.
Vajon mi lesz a jövő? Visszalépünk a múltba, vagy haladunk ezen a kapcsolati szinten tovább? Esetleg valamilyen hibrid világ?
-CsehyDénes-