Minden társadalomban a megfelelés, - a magunk összehasonlítása másokkal, és ennek tudatában a 'megfelelő' viselkedést kialakítása - alapvető (szinte beégetett) módszer a beilleszkedésre, illetve a saját státuszunk pontos meghatározására. És bár a státusz szó távoli, tudományos gondolatiság látszatát kelti, - mint ha tudósok skatulyáznának be minket madártávlatból az egész társadalmi rétegünkkel együtt; - a státusz maga a baráti körben, a családban és persze a munkahelyi, edzőtermi stb. (elméletben azonos kompetenciaszintű) csoportokban is létezik. Talán csak a legjobb barátok, a legmeghittebb családok (bizonyos helyzetekben), illetve a szuper magabiztos, rengeteg tudással és élettapasztalattal felvértezett emberek hagyhatják figyelmen kívül.
A státuszképzés automatikusan megy végbe minden emberben. Nem kell tudatosan cinkéznünk, az adott - szinte nem is tudatos - pontszámok elirányítják ismerőseinket a megfelelő fakkokba. Ha pedig valaki disszonáns mezőre téved, azt az egyént beszórjuk a 'furcsa' dobozba, melyből későbbi, mélyebb elemzés után kerülhet csak ki. A státusz elengedhetetlen ugyan, de több dimenzióban működik, - ezzel nyit teret a több szinten történő, több normához köthető megfeleléshez - így lazítva a társadalom és a társaságok 'kasztjait'. Akinek a munkahelyi státusza, és ezzel a fizetése alacsony (a munkahely, a munka jellege és a hozzá kapcsolódó anyagi javak nagyon nagy szerepet játszanak az általános társadalmi elismertség kialakulásában), annak lehet, hogy egyéb kompetenciái, adottságai (szépség, műveltség, sportosság, kiterjedt kapcsolati tőke stb.) emelik - vagy csökkentik - a 'rangsorban' elért helyezését. Mindez reflektál más, belső és külső indíttatású pszichés jelenségekre egyaránt, de ez a cikk nem szólhat státuszról önmagában.
Bár a világunk külső héja szinte már teljesen uniszex, a státuszképzés azonos neműek között is lezajlik, külön, csak saját csoportjukon, nemi identitásukon mérve. Vagyis a férfiak és nők majd minden helyzetben megszemlélik az ellenkező nemű egyéneket, hogy mennyire felelne meg számukra; és a saját nemhez tartozó embert pedig elhelyezi a saját 'nemi státusz skáláján'.
A történelmi korokban, vallásokban, 'távoli földrészeken utazva úgy tűnik, hogy a férfi vagy női nem fontossága, elismertsége kultúránként változó, ám a nemeken belüli versengés közel azonos volt mindig is. A férfiak és nők egymásközt mindig méregetik a másikat. Alapvetően meg akarnak felelni a csoportnak, és az elismert tagoknak; miközben túl akarják szárnyalni a velük egy szinten álló, esetleg kicsit meghaladó egyéneket. A férfiak rendszerint a férfiaknak akarnak megfelelni. Férfinek lenni sok kultúrában előjogokkal jár, társadalmi szerepvállalás beugró eszköze. Nőnek lenni viszont kiszolgáltatott dolog ugyanezen területeken / korokban. Itt viszont a női passzív érdekérvényesítés a megfelelő taktika. Bár a téma nehezen megfogható, mégis úgy tűnik, hogy az ember külön megfelelési stratégiát épít ki a társadalom, a külső világ, és megint egy másikat a megcélzott nem képviselői felé. Persze mindez tovább szegmentálódhat, de ha elfogadjuk ezt a két alap kategóriát, akkor az azonos neműek közti hierarchia sok esetben inkább a külső világban történő megfeleléshez köthető, a másik nemmel való tartós kapcsolat pedig a belső világ megfelelési stratégiáját követi.
És akkor kapcsoljuk végre be a NŐKET a történetbe. Ha az európai fejlődésdiagramot szemléljük, jól észrevehető a nők emancipációja, a nemi csoport társadalmi elismertségének fejlődése. Bár Európában az elfogadottságuk világszinten mindig is magas volt, azért a férj, apa, a férfi volt a nő ura és parancsolója. A nőnek meg kellett felelni a férjének, - eladósorban pedig a férfiaknak - és ezt reprezentálni kellett a társadalom felé is. Ez a másodrangú - de valójában bizonyára sokszor megbecsült - szerep azokat a bizonyos passzív érdekérvényesítési módszereket követelte meg, amik célzásokkal, ráhatásokkal érték el eredményt. A nők egymás közt legtöbb esetben munkakapcsolatban álltak. Ennek a viszonyrendszernek eleme volt a szolidaritás, a segítőkészség. A férfiak kiszolgálásának, és a férfiak 'mögötti' élettér örömmel való megélésének mesterei lehettek. Tehát a férfiaknak kellett megfelelni, és ezt minden tevékenységükben ki kellett mutatniuk. A tisztességes, dolgos nő értékes, és megkérdőjelezhetetlenül de visszafogottan képviseli zárt világában a férfit és a családot. A nők felé adhatta önmagát, de csak a tisztesség és jó hír határain belül. Az összefogás, a szolidaritás viszont alapvető motívumként, működési elvként mindig megmaradt a női 'barátságokban'. A XX. század nagyban megkavarta a normarendszereket, megjelent ez egyedül szórakozó, tanult nő képe; mégis, a férjezett asszonyok társadalmi működése sok párhuzamot mutatott a szakasz fenti részében leírt jelenségekkel. Kovácsné Hajni, Baloghné Marika és Dr. Tóthné bizonyára arról beszélgethettek a '70-es években, hogy: ' a férjeik milyen lusták, de hogyan szeretik a töltött káposztát. És az a kis fiatal lotyó a miniszoknyájában ne itt illegesse magát.' - Erősen sarkított, sztereotipizált női beszélgetés, mégis kiérezhető a státusz és a státuszhoz kapcsolódó szolidaritás is. A nők ma már ugyan úgy versengenek a külső világban, a munka világában mint a férfiak. A problémáik hasonlóak a szakmai érvényesülés terén, viszont eltérőek a munkahelyi - és sok esetben a baráti - közeg megítélésének tekintetében. Szigorúak egymással, és szigorúak önmagukkal szemben. Aki csak a férfiaknak akar megfelelni, az részlegesen le kell hogy mondjon a nők elismeréséről. Mint ha egy katonatisztnek nem tisztelnék a rangját. Az ilyen nő könnyen szerezhet férfi partnert, viszont leredukálódik a barátnőinek a száma. A nők közötti érvényesülése - ha sok veszi körül - megnehezítheti az életét több fronton is. Természetesen a megfelelő balansz képes beállítani a körülöttük élő nők és férfiak tökéletesen kellemes arányát. Ez kívánatos, és - bár nem kimondott, de - a megfelelő emocionális IQ-val jól kezelhető, irányítható. Az egyensúly fontos.. mindenben.. ebben is. Ha azonban egy nő az ismertebb, jól bejártatott női szolidaritásra játszik, és abban ér el igazán nagy sikereket, elveszítheti, vagy félszeggé teheti a férfiak felé irányuló testi és verbális kommunikációját. "Olyan jó nő, értelmes, intelligens, jó pozícióban dolgozik, nagyon csinos, vékony, izmos... és még sincs pasija, hogy lehet? Pedig jó fej, van humora, mindig nevetünk a viccein a csajokkal.. nem értem.. Bár én néznék ki úgy...." Talán ismerős beszélgetés részlet. És mi lehet mögötte? Bizonyára a visszajelzéseket se attól a célcsoporttól kapja, akinek meg akar felelni, ha párt választ. Az énkép torzulása elég messzire viheti a fonalat, de mindenképpen van egy ilyen aspektusa a női megfelelésnek. Fiatal felnőttkorban, egy csinos, értelmes nő megengedheti magának, hogy a női barátság viszonyrendszerét használja ki zömével, és arra építse fel beilleszkedési, megfelelési stratégiáit. Ez normális, ha később ki tud lépni, és ha kell, a férfiaknak is meg tud felelni, a céljainak megfelelő kapcsolatot tud teremteni velük disszonancia nélkül. Ha viszont bele ragad a női kapcsolatrendszerbe, és csak ott ér el 'szociális eredményeket', akkor ikonként ragyoghat a barátnői és kolléganői között, állandó elismerésre számíthat, de erős ambivalenciát érezhet a férfiak reakciói tekintetében.
Szummázva a gondolatokat úgy tűnik, hogy korunkban, - ebben a felgyorsult, uniszex rendszerben - a nőknek jelentősen más beilleszkedési, önérvényesítési módszereket kell választaniuk. Önmagukat kell adni, hogy hitelesek legyenek, de közben meg kell felelniük a női szolidaritás alapelveinek is; és végül, a férfiak megfelelő kezeléséről se mondhatnak le. A csak a férfiakkal foglalkozó nő némileg értéktelennek tűnhet a nőtársai szemében, - vagy csak egyszerűen kiesik a női kapcsolatrendszerből. - A nőknek megfelelő, 'barátnős' életmód pedig a férfiak bizonyos szintű hiányát vonhatja magával.
Kinek akarnak megfelelni a nők? Életkortól és élethelyzettől függően változhat, de sok esetben legalább annyira a nőknek mint a férfiaknak. És vajon milyen nők kezelik pont megfelelően ezt bonyolult rendszert..?
- CsehyDénes -