2017. jan 14.

Modern nagyszülők... Hol a hiba?

írta: dnes
Modern nagyszülők... Hol a hiba?

 family_watching_television.jpg

 

 Mi a nagyszülő fogalma, szerepe társadalmi, családi léptékben mérve? Mit várhatunk el tőlük? Miben változtak és mivé váltak?

 Volt egyszer egy nagyszülői réteg, amelyik mindenben segített, mindig elérhető volt és saját - anyagi és időre bontható -  erőforrásaival ellátta az unokákat; akár a mindennapokban, akár a hosszabb szünidőben is. Ez az ideális és idealizált kép: Olyan valaki, aki ráér, van valamennyi pénze, van lehetősége utazni, és vagy 'vidéken' él kellemes, rusztikus környezetben, vagy valamely városban ugyan, de sokat látogatható nyaralóval is fel van szerelve. Korát tekintve 55-70 közötti, energikus, káros szenvedélyektől mentes és művelt. Nincs igazán gondja, így türelmes és kedves. - A mai fiatal felnőttek és középkorúak valahogy így képzelik el a nagyszülőt. Ilyesmi személyekkel találkoztak annak idején, így élték meg az unoka szerepet, és ezt várnák el ma is, saját szüleiktől nagyszülői köntösben.

 Amiről pedig manapság hallunk, olvasunk, - egyre gyakrabban - az egy olyan 'szalon-nagyszülői' 'csoport', amelyik inkább a reprezentatív oldalon éli meg ezt az 'áldásos' lehetőséget. Büszkén mutogatják az unokák képeit, szívesen beszélnek róluk, de nehézkesen vigyáznak rájuk. Ha mégis, akkor sem mutatnak új utat, vagy - azt a bizonyos, - csakis általuk megismerhető 'nagyszülői tündérvilágot'. Nem viszik el őket nyaralni, nem kapcsolódnak be a napi 'üzemeltetésbe'. Sőt, akár még az unoka zavarhat is a napi TV sorozat nyugodt megtekintésében. Több unoka több napig tartó ellátásáról pedig szó sem lehet! 'Az már sok, az már más, az már fárasztó.'  Az említett -  életvezetési tanácsokkal nagyvonalúan, de az idejével és erejével szűkmarkúan bánó - nagyszülői csoport vajon hogyan alakulhatott ki? Vizsgáljuk meg - érintőlegesen - a jelenséget és önmagában a nagyszülőséget történelmi távlatból is. 

 Érdemes leszögezni, hogy a nagyszülő szerepköre alapvetően relatív. Nem tudjuk pontosan, hogy milyen nagyszülők voltak  évezredekkel jelen korunk előtt. A tágan értelmezett családnak egyértelműen része volt a nagyszülő, és mind a termelési egységben, mind a háztartásban, a gyermekfelügyeletben egyaránt szerepe volt. Bizonyára átadta az unokának, amit kellett, de tisztán megfogalmazott - érzelmi jellegű -  kötelességekről, társadalmi elvárásokról nem tudunk. A misztifikált, kedves, kellemes, ráérő nagymama és nagypapa képe nagy valószínűséggel párszáz évvel ezelőtt jelent csak meg. A nyaralást felvállaló, unokákért élő 'szupernagyi' pedig a közelmúlt terméke. Talán a '60-as évektől létezik csupán, és a '80-as évektől lett teljesesen 'alanyi' és 'közelvárás' több okból is. A nagyvárosokban rendszerint mindkét szülő távol (a munka nem kapcsolódik ma sem a városban élők lakhelyéhez) dolgozott az otthonától, a nagyszülő viszonyt nyugdíjas volt már 55-60 évesen a szocializmus derekán (és bizonyára a jóléti társadalmakban is). Ideje is volt, lehetősége is, és kellett is nagyon a segítsége. A múlt nagypapái, az ükapáink valószínűleg a mesterség vagy a háztáji gazdaságon keresztül adták át a tudást - és a bele rejtett szeretetet - nagyapáinknak mikor még unokák voltak. - Kivéve talán a gazdagabb réteget, - az unoka játékosan tanult, szórakozva ismerkedett a 'jövőjével', vagy annak egy részével. Utánozta a felnőtteket és közben megélte a gyermeki játékot. Ma se a szülők, se a nagyszülők nem dolgoznak együtt a gyerekekkel. Többségében nem a mindennapi munkát, hanem a szórakozást, a pihenő időt osztjuk meg érdeklődő gyermekeinkkel (akár a rekreáció rovására).  Ha mégsem így történik, akkor a közös munka rendszerint kuriózum, nagy általánosságban nem része az alapvető működésnek (mint például a közös hobbi barkácsolás). Ez egy nagy különbség a régi gyermek és unoka-nevelés rendszerében, módszerében. A napi munkába történő bevonás sok türelmet és időt igényel, viszont egyfajta együttműködést épít és a szocializációs képességeket is fejleszti. Később a gyermek ’integrálttá’, a családi gazdálkodás, 'rendfenntartás' részesévé válik. Nem 'céltalan' szórakozás a vele való foglalkozás. Ezt a szerepet ma részben az iskola, az intézményi hálózat pótolja.

 A tényszerű, kortárs okokon keresztül szemlélve a jelenséget, mindenkinek feltűnik 3 lehetséges,- a tüneteket nagyban befolyásoló - komponens. | 1. A mai nagyszülők idősebbek, átlagéletkoruk magasabb az unokák éveire vetítve; hiszen eleve a szülők később vállalnak gyermeket. | 2. Gyermekeink 'rosszabbak', öntörvényűek, nem akarnak feltétlenül megfelelni a standard csoportnormáknak. | 3. A nyugdíj korhatár kitolódik, amivel párhuzamban az értéke csökken. Érdemes mellékkeresetről gondoskodni majd-minden nyugdíjasnak, ami persze 'megmérgezheti' a felhőtlen nyugdíjas éveket. 

 Ha összegezzük a fent leírt posztmodern folyamatokat, és egybe vetjük a  - 3 szimptómába sűrített -  megfigyelésekkel, talán már nem is olyan furcsa a 'szalon nagyszülő' jelensége. A mai nagyszülők korosztálya volt az egyik első 'csoport',  aminek tagjait -  ugyan a háború és a forradalom borzalmai már nem érték el, viszont -  az 'önkihasználás' szele megcsapott. Náluk jelent meg - körülbelül a dolgozó éveik derekán - a hajszolható, mindig több és több erőt 'elvonó' munka képe. Amivel párhuzamban az addig is jelen lévő társadalmi és osztálykülönbségek, a gazdagok és szegények keserű szeparálódása hangsúlyosabbá vált. A sok munka pedig - a vágyott önmegvalósítás és gazdagodás mellett - társadalmi léptékben a széteső, stresszes, türelmetlen családok kórképének kialakulásában is szerepet játszott.

A társadalmi környezet volt már ideálisabb, de ettől még a szerepelvárások nem változnak. A szülő is kiáll a gyermekéért gazdagon, szegényen, jóban-rosszban. A nagyszülő is legyen nagyszülő mérsékelten ideális környezetben? Természetesen igen, de - úgy tűnik - nagyban befolyásolja a nagyszülői képességeket, ha a nagyszülői pár viszonya nem felhőtlen. Ha már régóta nem élnek harmóniában, - esetleg rossz a viszonyuk -  akkor ez diszharmonikus életvitel sok energiát és gondolatot vonhat el az unoka-gyerkőcök támogatásától (is). Az egyedül élő nagyszülők gyakran bele adnak minden lehetséges erőforrást a nagyszülői meseszínházba, és sokan kapnak vissza édes energiákat az unokáktól. Persze két embernek mindig könnyebb a gyermeküzemeltetés (akár unoka, akár édes-gyermek), a társas - vagy egyedüli  - magány rendszerint 'kellemes' önzéssel párosul;  - amit a fent említett kiégés, csalódás és élet-fájdalom jól táplál.

 Nagyszülőnek lenni - véleményem szerint - egy új esély a megújulásra. Sok energia befektetésével, sok élményt, erőt, szeretetet és 'fiatalságot' kaphat vissza az idősödő személy. Ha azonban nem él ezzel a lehetőséggel, akkor marad a 'Szulejmán', 'Izaura', vagy a 'meccs' és a 'híradó'; aminek átélésében persze zavarhat a kicsi családtag, és elmarad a fejlődés, nem változik meg a megkeserített élet. 

- CsehyDénes-

 

 

Szólj hozzá