Olyan fogalmat próbálok 'körülírni', ami rengetegszer előkerül a köznyelvben, baráti beszélgetésekben. A személyiségek beazonosítása, és a jellemző emberi reakciók kiváltó okának meghatározása esetén szinte elkerülhetetlen, mégis, nehezen társítható a szuper konkrét fogalmakhoz. - Feltéve, hogy állandó formába kell mindent önteni. - Miért? Mert önmagában is rugalmas, képlékeny viselkedést működtető elem; amiről egyaránt hasznos és divatos beszélni. A megfoghatatlan megfogása pedig mindig érdekes, és csábító; - miközben - 'kitűnően' használható a megfoghatatlan jelenségek magyarázatára is. Persze komoly, tudományos cikkek egyaránt foglalkoznak vele, és olyan fogalmi modulokhoz is kötjük mint a munkakultúra, vagy a társas kapcsolatok működése. Az érzelmi intelligenciát sok éve még a 'standard' intelligencia egyik ágaként emlegették a kutatók. Nem is igazán tudtuk hova tenni, és nehezen kapcsoltuk össze a többi intelligencia típussal. Tulajdonképpen az intelligencia mérhetősége önmagában is megkérdőjelezhető, mint az is, hogy hány részre osztható. Sok elmélet szerint van például tisztán zenei intelligencia is (ami elképzelhető, hiszen rengeteg agyi területet aktivál egyszerre a zene előállítása), és önmagában további részekre tagolható akár a logikai intelligencia is. Ami az érzelmi intelligencia mérését illeti, a helyzet még nehezebb, holott a létezése annál inkább felfedezhető az életmód, és a társas kapcsolatok terén. És ha már társas kapcsolatok, akkor érdemes megemlíteni, hogy az érzelmi intelligencia - bizonyos szemléletek szerint - még külön tagolható személyes kapcsolatok és a nagyobb számú társaságokban viselt megnyilvánulások alapján is. Önmagában ez a szegmentálás tűnhet feleslegesnek, de valóban sok ember mutat egészen más arcot baráti, 'haveri', hivatalos vagy éppen intim közegben. Az intelligencia - bármilyen típusa - azért érdekes, és azért kedvelt fogalmi elem, mert a kulturális, tanult és a veleszületett tehetséget, képességet összegyúrva, egységes eredményként szemléli. Így - bár - a kapott, számosított mérési eredmény konvertibilitása megkérdőjelezhető, de mint személyiségjegy, jól passzintható - az általános viselkedéseken túl mutató - már az attitűdhöz köthető jellemkép kiállításához. Ha valakire azt mondjuk szimplán hogy: 'intelligens'; az a személy biztosan igen jól tud viselkedni a legtöbb társas szituációban, és hozzá tud szólni a legtöbb általános, a társadalom többségét foglalkozható témához. És nem gondolunk arra, hogy gyorsan számol, valamint jól cserél ki szavakban meghatározott betűket egy séma szerint. Az utóbbi két gondolatot inkább a mért IQ magas eredményéhez csatoljuk. A köznyelv az 'intelligens' személy esetén egy kis érzelmi intelligenciát is csatol a fogalomhoz. Ezzel alkotva igen egyszerűen megfogalmazott, legtöbbek által jól érthető képet egy kulturált emberről. Az IQ és az EQ megint csak nagyon hasonlít az összetevőket nézve. A kulturális, tanult és velünk született részek alapján. Bizonyára kell IQ az EQ-hoz, és talán együtt is képesek fejlődni bizonyos határokon belül. Számomra az érzelmi intelligencia az érzést kiváltó, keltő helyzetek megoldásának képessége, irányítása. A társainkkal és magunkkal szemben is használjuk, hiszen magunk érzelmeit, érzéseit kell első kőrben megoldani, azon a fronton kell a legtöbb döntést meghozni. Ahogy fent említettem, rendszerint a legtöbb ember nem lehet ugyan olyan fejlett egyszerre minden érzelmi közeg kulturális terepén. A közvetlenség és az őszinteség alapvető, tiszta, gyors helyzetet teremt például, de nem használható mindenhogy és mindenhol. A beleérző képesség, - ami nem egyenlő a sajnálattal! - szintén sokat segít. Nem csak azért, hogy segíteni tudjunk valakin. Sőt, önmagában az empátia 'képessége' teremti meg azt a 'terepet', ahol bárkivel képesek vagyunk beszélgetni, tárgyalni, függetlenül a másik eltérő társadalmi osztályától, kulturális közegétől. Mindezt tisztán klisékkel is pótolni lehet, igen gyenge eredménnyel. A kommunikációs, helyzet és érzelem feldolgozó modulok - a személyiségben - viszont alapvetőek és jellemzőek. - Tehát stílus, ahogy kommunikálunk és viselkedünk. - Kihagyni nem tudjuk, de variálni, irányítani, 'személyre szabni' igen. Hitelesség és önazonosság jellemzően a 'cél', ami azért egy sajátos, önálló stílust kell hogy eredményezzen. Ez egy igen rugalmas és bonyolult érzelmi rendszert feltételez, amiben az énkép jó pozicionálása alapvető előny. Tehát akkor tudunk megfelelően, jól, a helyzetben a legjobb 'énünket' mutatva viselkedni, - és ezzel előnyhöz jutni - ha az EQ-nk megfelelően fejlett, 'magas'. Minden társas kapcsolathoz szükséges, és a karizma alapvető része, miközben önmagunkat is ezen a csatornán keresztül kezeljük, szólítjuk meg. A rugalmasság 'táptalaja', szerves része. Azonban az EQ szabályozható is önmaga által. Nem kerülhetünk szerepkonfliktusba csak azért, mert majd minden szituációt átlátunk. Vannak helyzetek, amikor nem kell mindent jól kezelnünk, vagy nem feltűnően. Még irodai környezetben is a 'munkakörünk' jelmeze mögül nézelődünk, cselekszünk. Korlátozott lehetőségek között kell jól mozogni. Fokozottam jelentkezik mindez uniformizált közegben, mint például a katonaság. Az EQ segít kezelni az attitűdöt, hogy az ember énjét, 'formáját', jellegét megőrizve lehessen mégis mindig az adott szituációban beilleszthető, megfelelő és sikeres.
Az érzékenység szorosan kapcsolódik az érzelmi intelligenciához és az empátiához. Egyértelműen léteznek érzékenyebb és kevésbé érzékeny emberek; de azt nehéz megmondani, hogy esetleg mindenki rendelkezik az elméleti maximummal, - csak lezárt magában csatornákat - vagy hozott 'képesség' a tágabb érzékenységi spektrum. Nem feltétlenül a magukat érzékenynek kikiáltó emberek a legérzékenyebbek, és persze a kezeletlen érzékenység inkább hisztinek hat. A jól irányított és menedzselt verzió vezeti el a személyt a kifinomultságig. És ezt az irányítást, kezelést az EQ végzi, ami folyamatos kontrollt, energiát, figyelmet követel.
Attól függően hogy a kapott, - esetleg - fejlesztett, meglévő EQ-t ki hogyan kezeli, felléphetnek olyan tünetegyüttesek, amikre vannak pontos kifejezések az általános szókészletben. Egy múltkori írásban említettem a mentális betegségek, elváltozások elszenvedőit. Gyakran megesik, hogy az EQ a saját személyiség monitorozása esetén tagadásba ütközik, önámító csapdába esik. Fals képet használ, mert egy rejtegetett fájdalom blokkolása megzavarja. Viszont erős beleérző képesség társul hozzá, így a társas kapcsolatai az ilyen személynek 'makulátlanok', amíg el nem jut saját magához. Addig a pontig, ahol magát kéne reprezentálnia.
A ridegség különbözik a többitől. A ridegség egy védelmi vonal, ami jól is jön néha. A rideg ember megközelíthetetlen, kiszámíthatatlan. Ezek alapvetően - nem elismert, de - tetszetős tulajdonságok. A megnyitás lehetőségét gondolják belel az emberek, és persze a szegényesebb érzelmi kommunikáció táptalaja a kombinálásoknak is. "Biztos csak nem tudja kimutatni, de szeret!" A ridegséget, a többiektől független, érzelmet nem kimutató viselkedést jó alkalmazni bizonytalan, rosszindulatú szituációkban. Viszont nagyon veszélyes, kétélű fegyver. Ahogyan mi elzárjuk magunkat így a külvilágtól, úgy zárkóznak el tőlünk mások. Nem sérülünk de nem is kapunk. Ha valaki teljesen bezárkózik, az nagyon sivár élettel kell hogy szembenézzen. Ha már a ridegséget, mint stílust alkalmazza valaki, nagyon figyelni kell a fal mögül a kívülről érkező jelekre. Mivel tartanak az emberek az ilyen személytől, nem mondanak el neki mindent, szűkítik a kommunikációt. Így észre kell venni az apró, elejtett vagy metakommunikációs jeleket. És persze itt is felmerül - sőt, gyakori - a régi sérülések tudat alá épült vonala, ami az egészet generálja.
Rengeteg érzelmi jelenségről, típusról lehetne írni, én csak ezt a párat ragadtam most ki. Elméletileg a nagyon fejlett EQ már kizárja a teljesen kezeletlen, mélyre elásott lelki sérülések lehetőségét. Sőt, az ilyen sérülések felismerése - és később a feldolgozása - lendíthet hatalmasat az érzelmi intelligencián, empatikus képességeken.
-CsehyDénes-