Gyakran hallok, olvasok véleményeket a kapitalizmusról, annak megjelenési formáiról, és - még inkább - a világ vagyonának egyre sarkítottabb megoszlásáról. A kapitalizmus - fogalmát tekintve, vázlatosan - egy haszonmaximalizáló termelési-gazdasági-társadalmi rendszer. A termelőeszközök (a termelő, szolgáltató kapacitás irányítása) többségében magántulajdonban vannak, és a szabad piac határozza meg - alapvetően - a termelési és üzleti folyamatokat.
Ezen fogalom alapja az újkor 'kapitalizálódásakor' keletkezett. Az ipari termelés, a klasszikus munkásosztály megjelenésekor, az egyértelmű anti-feudalizálódás és társadalmi-gazdasági átalakulás idején. Ha jobban megnézzük a fogalmat, - ami persze több verzióban is elérhető - szemet szúrhat a 'termelő eszköz' kifejezés. Ez egy korhű fogalom, ami a szolgáltatás ipar fellendülésével sokat veszített az 'erejéből', létjogosultságából. A gyárak, gépek tulajdonlása-birtoklása határozta meg a nagybetűs, kapitalista TULAJDONT. Mindezt szembe állítva a földterület birtoklásával, egy jóval mobilisabb, természeti erőktől függetlenebb tőke jött létre. Mostanában pedig a szolgáltatás infrastruktúrája és a folyamata a termelőeszköz, ami szintén sok tárgyból épül fel, de a gépek főként számítógépek, a gyártósorok pedig a hálózatok, amit a jól szervezett folyamatok kezelnek. A társadalmi kor már nem újkor, hanem modern, posztmodern. A gazdasági modell viszont - bár rengeteg új elnevezés létezik - de alapjaiban még mindig kapitalizmus. Fel is merülhet bennünk a kérdés, hogy addig mi volt? Miért volt addig minden más, ha azóta, - minimum 200 éve - ez a jól bevált struktúra működik? Ha feltételezzük, hogy az emberek alapvető igényei az évezredek alatt nem változtak, és az agyuk, a DNS-ük ugyan úgy épült fel mint most; akkor erősen el kell gondolkodnunk azon a tézisen, hogy - bizonyos tekintetben - pontosan ilyen elvek szerint működött minden, minden korszakban. A kulcsszó ugyanis a fent említett HASZONMAXIMALIZÁLÁS. Az eszközök és a javak persze folyamatosan változtak, de a fejlődés, terjeszkedés, vagyonszerzés vágya régen se volt visszafogottabb, sőt. A hatalom szinte egyet jelentett a javak megszerzésének jogával, lehetőségével. A felsőbb réteg mindig igyekezett nagyobbat harapni a tortából. Az ókorban a földterület és a rajta fekvő városok, települések, javak értékesnek számítottak; hódításra érdemesnek. - Ahogyan későbbi és előbbi korszakokban is - Az új hódítások megőrzése azonban nagy energiát és folyamatosan fejlődő hadsereget igényelt. A meghódított területekről elhurcolt értékek és emberek viszont már a jól őrzött, saját kultúrát viselő városokba, a felhasználás helyére kerültek. A gőzgépet már az időszámításunk előtti 3. században 'feltalálták', de csak érdekességként, kísérleti tárgyként működött, hiszen az emberi és 'gépi' erőforrás, a korabeli termelő eszköz, - a TULAJDON - a rabszolga volt - a hozzá tartozó földdel, infrastruktúrával, szolgáltatással együtt. - A piac szerzés folyamata szintén ismert volt, de - rendszerint - előbb meg kellett törni katonai jelenléttel az ország, királyság saját piaci 'monopóliumait'. Vagyis át kellett venni teljesen vagy részlegesen az uralmat. Nem is beszélve a bankokról, törvényben szabályozott uzsoráról, forgalmi adóról, és a maximalizált árú - esetenként dotált - gabonáról; olyan 'pénzügyi' elemekről, amik az I. században már elfogadott szereplői voltak - kizárólag nagy és stabil birodalmakban - a piaci folyamatoknak (és jó időre eltűntek később). A lehetőségek nagyban befolyásolják a haszonmaximalizálás megjelenési formáját. Egy megtépázott lakosszámmal bíró, - alapvetően puritán - kora középkori Európában nem lehet a fogyasztás tömeges termelésen alapuló, és a rabszolgaságra sincs igény. Se kereslet, se értékrend nem teszi lehetővé az emberek (tömeges, üzlet szerű) adásvételét. A föld birtoklása viszont a letelepített (röghöz kötött) 'gazdákkal' lehetőséget biztosít. Kitermeli a felhalmozandó javakat. Ez a jelenség ma is működik fordított irányban. Sok helyen élnek a bolygónkon feudális rendszerben, termelőként, terményben adózóként, veszélyes függő viszonyban a 'földesurakkal'. Szegénységükből adódóan, kényszerből. Mindig van olyan periféria, ahol nem működnek az aktuálisan modern társadalmi-gazdasági rendszerek. Nem is érdemes a piacot kiterjeszteni az ilyen 'időcsapdákra', így maradnak sajnos a feudális állapotok rabságában. A piacszerzés egyik alap motívuma a globalizáció. A globalizáció pedig szokások és normák exportálása. A vallás térítés, de akár az abszolutizmus is egy részleges globalizálás, - megfogalmazott piaci célok nélkül, de gyakran annak eredményével a későbbiekben. - A 'kapitalizmus' legtöbb eleme átkonvertálható, más korokban, rendszerekben is megtalálható. A haszonmaximalizálást elvető, teljesen a redisztribúcióra, vagy vallási elvekre alapozó modellek nem életképesek; ill. mindig van egy réteg - mely hatalmi eszközök felhasználásával - ilyen rendszerekben is képes felhalmozni. Az erős szociális háló és a jól szervezett redisztribúciós rendszer kiegészítésként viszont - akár dotált gabonaként, ingyenes földterületként, akár adójóváírásként, vagy támogató intézményi hálózatként jelentkezik - jól megférhet a kapitalizmus piacgazdasága mellett. A piacgazdaság részlegesen mindig is létezik, de igazán akkor tud elindulni a maga növekvő útján, ha a tömegfogyasztás és a tömegtermelés táptalajára talál. Természetesen a tömegtermelés nem kell hogy mindenkit megcélozzon, minden elképzelhető termékkel. Bizonyos korokban, mikor az egyéni eszközkészítés és élelmiszer előállítás nem engedett teret a 'polgári' lakosság vásárlóerejének, a hadsereg akkor is nagy felvevőpiacnak számított; még akkor is, ha több nemzet különböző katonái keveredtek egy seregben, és a zsákmányolást beépítették a vásárlási szokásaik közé. Lehet találni mindig valamilyen megcélozható közeget, de az igazi, jól működő piacgazdasághoz olyan réteg szükséges, melynek van öntudata, vágya és vásárlóereje. Az külön előny lehet, ha az említett réteg a termelésben is központi szerepet tölt be. A folyamat itt is működik fordítva is. A vásárlóerővel rendelkezők bekerülnek a célkeresztbe, akkor is, ha nincs a kultúrájukba épülve a fogyasztás. Ilyenkor meg kell nekik mutatni, hogy az jó. Ugyan úgy a vásárlói öntudat esetében is. Piac szerzés helyett előbb piac teremtés, előkészítés. Költségesebb, hosszabb folyamat, de nem kell leállnia a termelésnek. Ilyet persze csak erős globalizációs eszközökkel lehet elérni, de 'kicsiben' is megvalósítható, szegényes piacokon. Összegezve: a haszon a mozgató rugó. A haszonszerzés 'bája' pedig minden közegben megtalálja a maga lehetőségeit, függetlenül a termelő eszköztől és a felvevő-leadó közegtől; bár kétségtelenül vannak kedvezőbb és kevésbé kedvező társadalmi modellek.
És innen szemlélve a világ vagyoneloszlásának ijesztő aránya nem is meglepő. A folyamat szinte automatikus és kézenfekvő. Egyre több globalizációs és piaci eszköz áll rendelkezésre. A technikai fejlődés nem csak az individumot erősíti, hanem a marketinges csatornák számát is növeli. A béke, a háború, a tudás és a tudatlanság egyaránt kedvező lehet. A nagyvilág egyre kisebb és meghódíthatóbb.
-CsehyDénes-